kedd, 24 november 2020 14:05

Holnap újra pályán a csapat

Előbb a kényszerű karantén, majd az EB selejtezőkhöz kapcsolódó szünet miatt jó ideje nem játszottunk mérkőzést. A hosszú szünet általában sosem jó, de most talán nem volt annyira rossz, mert így volt idő fokozatosan, az egészségre is odafigyelve visszatérni valamennyi játékosunknak.

A korábban elmaradt mérkőzések következtében alaposan felborult a menetrendünk, de a holnapi mérkőzés a BEAC ellen az eredetileg tervezett menetrend szerint kerül lebonyolításra. Mindkét csapatot érintette a válogatott szünet előtt a koronavírus, így ebből a szempontból hasonló helyzetben vagyunk, annyi a különbség, hogy holnapi vendéglátóink egy hete már játszottak egy mérkőzést a Sopron ellen, így ők talán jobban ritmusban vannak már.

A korábbi évekhez hasonlóan a BEAC idén is sok fiatal játékost foglalkoztat, akiket néhány rutinos haza játékossal és légiósokkal erősítettek meg. Eddig lejátszott hét mérkőzésükből csak a Zalaegerszeg elleni meccset tudták megnyerni, ennek ellenére alaposan fel kell készülni belőlük, hiszen korábban a DVTK-t is megizzasztották, de viszonylag szoros vereséget szenvedtek el a PEAC ellen is.

Hogy melyik csapat milyen összeállításban lép majd pályára, azt ebben a szezonban előre jobb nem is megtippelni, de holnap 18:30-kor minden kiderül. A mérkőzést a hatályos jogszabályok értelmében zárt kapuk mögött játsszák a csapatok, aki élőben szeretné megnézni, a MindiGo élő közvetítésében megnézheti, ehhez csak egy magyar kosárlabdacsomag előfizetésre van szüksége, vagy követheti a mérkőzés alakulását a szokásos szöveges közvetítésben, illetve az eredmény alakulásáról mi is beszámolunk közösségi felületeinken.

 

kedd, 24 november 2020 08:34

Változás az Európa Kupában

A FIBA hivatalos honlapján tette közzé, hogy változott többek között a női Európa Kupa lebonyolítása. Az oda-visszavágós rendszert eltörölték, helyette buborékos rendszerben minden csoport külön-külön helyszínen fog pályára lépni, a csapatok pedig egy-egy meccset játszanak majd egymás ellen.

Az alapszakasz csoportmeccseire január 19-22. között kerül sor. A csoport valamennyi mérkőzése egy helyszínen lesz majd, és minden csapat 1-1 mérkőzést vív ellenfeleivel. Minden csoport első két helyezettje jut majd tovább, és a női Euroligából nem érkezik senki a továbbjutókhoz.

A nyolcaddöntőket és a negyeddöntőket is külön buborékokban tartják majd a sorsolásnak megfelelően, méghozzá március 16-18. között. A Final Fourt pedig április 9-11. között rendezik majd egy újabb buborékban.

szerda, 28 október 2020 14:55

Csapatunkat is elérte a COVID-19 vírus

Miután pár játékosunk jelezte, hogy nem érzi jól magát, azonnal megtettük a szükséges intézkedéseket. Akiknek tünetei voltak, azok önkéntes karanténba vonultak, valamint sürgős tesztelést rendeltünk a csapatnak. Sajnálatos módon a gyanú beigazolódott, a csapat néhány tagjának tesztje pozitív lett. Ezt követően haladéktalanul felvettük a kapcsolatot a helyi népegészségügyi osztály munkatársaival.

Figyelemmel a Magyar Kosárlabdázok Országos Szövetsége, valamint Magyarország Kormánya Covid-19-cel kapcsolatos rendelkezéseire, a csapat, illetve a stáb tagjai hétfőtől tíznapos karanténba vonultak. Tekintettel a kialakult helyzetre, a soron következő TFSE-MTK, Atomerőmű KSC Szekszárd, és PINKK-Pécsi 424 elleni mérkőzések elhalasztását kértük a Szövetségtől.

kedd, 20 október 2020 20:12

Elmarad a győri mérkőzésünk

Úgy készültünk, hogy holnap elutazunk Győrbe és játszunk, nagyjából egy órája megszületett a döntés, hogy a mérkőzés elmarad.

Bár vasárnap óta az egészséges győri játékosok újra edzenek, de ketten közülük belázasodtak, ezért a győriek kérelmezték a mérkőzés halasztását, amihez a szövetség hozzájárult. Így legközelebb csak szombaton lépünk pályára a Sopron elleni hazai mérkőzésen.

vasárnap, 18 október 2020 07:32

Győzelem a Ludovika Arénában

Bár az ötödik fordulóban sem sikerült minden mérkőzést megrendezni, mi játszottunk és bizony jól jártak és jó mérkőzést láttak azok a szurkolóink, akik elkísérték a csapatot a Ludovika Arénába. A hét második felében érkező új játékosunk Ruják Nóra is bemutatkozhatott csapatunkban, sikerült időben elintézni minden papírmunkát.

A szerdaihoz hasonlóan jól kezdtük a mérkőzést, 9-2-re vezettünk, mikor a hazaiak időt kértek és próbálták rendezni soraikat. Sajnos ezt sikerrel tették és felzárkóztak, a negyed végére egy pontosra csökkent az előnyünk (10-11 volt az állás).

A második negyed is kiegyenlített játékot hozott, hol az egyik, hol pedig a másik csapat vezetett néhány ponttal, de a szünetre semmi sem változott, nálunk volt a minimális, egy pontos előny (33-34).

A harmadik negyedben volt egy kisebb rövidzárlatunk, kapkodva játszottunk, amit a Csata ki is használt, elléptek és bár a játékrész végén kicsit tudtunk faragni a hátrányból, a fehér mezesek még így is 6 ponttal vezettek (50-44).

A rövid szünetben megpróbáltuk rendezni a sorokat és nagyon jól is kezdtük a záró felvonást, még egy perc sem telt el, máris feljöttünk 50-48-ra, ezúttal pedig az időkérés sem segített a hazaiakon, mert 50-51-nél már nálunk volt az előny és ugyan egy duplával még tartotta magát a Csata, de a folytatásban már nem engedtük ki kezünkből a mérkőzést. A 36. percben már 52-59 volt az állás, két perccel a vége előtt pedig már 10 pont volt a különbség (54-64). Végül ezen kicsit tudtak faragni a hazaiak, de csapatunk nem kapkodott, jól menedzseltük az időt és a megszerzett előnyünket, így a dudaszó pillanatában 61-69 állt az eredményjelzőn.

A lányok ismét nagyot küzdöttek és fegyelmezetten játszottak, aminek meglett az eredménye. Persze, ahogy ebben a sűrű menetrendben eddig sem, így most sem dőlhetünk hátra és örülhetünk a sikernek, mert szerdán már újabb forduló következik.

LUDOVIKA-FCSM CSATA–VBW CEKK CEGLÉD 61–69 (10–11, 23–23, 17–10, 11–25)

Ludovika Aréna, 150 néző. V: Praksch, Tőzsér, Boros T.

CSATA: Horváth B. 6, LELIK 15/6, Mányoky R. 2, Hegedűs J. 8/6, Zempare. Csere: HAYES 23/9, Böröndy V. 5/3, Angyal B. 2. Edző: Tursics Krisztián

CEGLÉD: Ortiz 6/3, Révész L., Sotiriu 9/3, McBryde 6, Bozóki 6. Csere: Szirony, KOBOLÁK 12/6, MOORE 20, Gorjanácz, RUJÁK N. 10/6. Edző: Kostas Keramidas

Az eredmény alakulása. 4. perc: 2–7. 9. p.: 7–11. 13. p.: 20–16. 17. p.: 25–28. 24. p.: 41–38. 28. p.: 47–40. 32. p.: 50–51. 36. p.: 52–59. 38. p.: 54–64

Így látták az edzők

Tursics Krisztián: – Ellenfelünk kiválóan játszott, ránk erőltette az akaratát. Nemhiába tartottunk tőle, hiszen tudtuk, hogy a csapatot rutinos játékosok alkotják. Próbáltuk gyorsítani a játékunkat, de sok hibát vétettünk, sok volt az eladott labdánk és rossz százalékkal is dobtunk, a ceglédi kispadról pedig Ruják Nóra extra teljesítményt nyújtott.

Kostas Keramidas: – Sikerült jól felkészülni a mérkőzésre, tudtuk, hogy jól kell kezdenünk, és ez sikerült is. A találkozó közben volt egy kisebb hullámvölgyünk, ezt ellenfelünk kihasználta. Ám tudtunk újítani, a védekezésünket összeszedtük, így sikerült megnyerni a meccset.  

 

péntek, 16 október 2020 07:21

Szombaton a Csata ellen folytatjuk

Már az ötödik fordulót rendezik meg szombaton a Tippmix Női NB I A-ban, csapatunk pedig idegenben lép majd parkettre Budapesten a Ludovika Arémában. Szombaton este 6 órakor kezdődik majd a Ludovika-FCSM-Csata elleni mérkőzés, és ha a PEAC elleni mérkőzésre azt mondtuk, nem lesz könnyű, akkor erre azt kell mondanunk, hogy nehéz lesz.

Aktuális vendéglátóink 3 győzelemmel és egy vereséggel kezdték a bajnokságot. Egyetlen vereségüket a Sopron ellen szenvedték el, de azon a mérkőzésen is 3 negyeden át szoros, kiélezett volt a meccs. Nyerni tudtak Miskolcon is, legutóbb pedig 52 ponttal verték a Zalaegerszeget. Ponterős, agresszív, gyors játékot játszanak, légiósaik közül Hayes-t ismerhetjük a tavalyi ZTE-ből, míg Zampere legutóbb az olasz bajnokságban játszott. Sokat tapasztalt, rutinos, erős játékos ő is.

Nehéz feladat előtt áll tehát csapatunk, de egyetlen meccset sem kezdünk feltett kézzel, a cél mindig a győzelem megszerzése, még akkor is, ha esetleg a papírforma nem mellettünk szól. A PEAC elleni védekezést ha tudjuk tartani, és javítunk a támadójátékunkon, akkor bizakodhatunk egy jó szereplésben.

csütörtök, 15 október 2020 08:12

Jó védekezéssel sikerült nyerni

Nagyon figyeltek a lányok, nehogy megint rosszul kezdjük a mérkőzést, mint a Vasas ellen, ennek pedig meg is lett az eredménye, mert két és fél percnyi játék után 10-0 állt az eredményjelzőn. Időt is kértek a vendégek, némiképp rendezték soraikat és kicsit zárkóztak, 21-14-es állásnál érkezett az első szünet.

A második negyedben is koncentráltan játszottunk, bár ezt a negyedet csak két ponttal nyertük meg végül, így is 39-30-as vezetésnél mehettünk az öltözőbe. Lélektanilag sokat számított, hogy mi vezettünk, hiszen a múltkori feszült hangulat helyett mosolygósan mehettek pihenőre a lányok.

A második félidőben igyekezett keményebben, szorosabban védekezni a vendégcsapat, ez kicsit meg is fogott minket, nagyon keveset dobtunk (mindössze 8 pontot), szerencsére azonban a védekezésre nálunk sem lehetett panasz, de nagyon figyelni kellett, mert a 8-14 arányban elvesztett játékrészben visszazárkóztak a vendégek.

Az utolsó 10 percben tovább folytatták a felzárkózást és ezen a meccsen is 47-46-os állásnál érkezett el a lélektani fordulópont. Szerencsére ezúttal mi vezettünk 1 ponttal, a vendégek zárkóztak fel hozzánk, de nem tudták átvenni a vezetést, nekünk sikerült ismét növelni az előnyt. Végül az utolsó negyedet is megnyertük és ezzel végig vezetve a teljes mérkőzést is 58-53-ra. Nem volt egy pontokban gazdag mérkőzés, sok dobásunk kimaradt, azonban végre jó védekezést láthattak a csapattól a helyszínre kilátogató nézők.

A folytatásban szombaton Budapesten a Ludovika-FCSM Csata vendégeként lépnek majd pályára a lányok. Reméljük, hasonlóan pontos, jó védekezéssel és talán ponterősebb támadójátékkal.

VBW CEKK CEGLÉD–PEAC-PÉCS 58–53 (21–14, 18–16, 8-14, 11–9)

Monor, 70 néző. V: Cziffra, Lengyel, Oláh M.

CEGLÉD: ORTIZ 12/6, Révész L. 2, Sotiriu 7/3, MCBRYDE 12/6, Bozóki 8. Csere: Moore 4, Gorjanácz 6, Szirony 5, Kobolák 3, Böröndy D. Edző: Kostas Keramidas

PEAC: Sánta, WENTZEL 19/6, Strautmane 2, Andusics 4, Kiss V. 7/3. Csere: Sarok 4/3, SZÜCS R. 11/3, Kaposi 6. Edző: Csirke Ferenc

Az eredmény alakulása. 3. perc: 10–0. 6. p.: 15–10. 9. p.: 21–14. 13. p.: 24–14. 16. p.: 33–24. 20. p.: 39–30. 25. p.: 45–37. 28. p.: 45–41. 33. p.: 47–46. 35. p.: 52–46. 38. p.: 52–48

Így látták az edzők

Kostas Keramidas: – Nagyon örülök a győzelemnek. Keményen dolgoztunk, készültünk. A sikerünk kulcsa a fegyelmezett és jó védekezésünk volt, a lányok figyeltek a lepattanókra is.

Csirke Ferenc: – Nagyon bosszús vagyok. A kulcsmomentum az volt, ahogy nulla tizenkettővel elkezdtük a mérkőzést. Idegenben nem szabad így kezdeni, mert rengeteg energiát kellett mozgósítani, hogy felzárkózzunk. Védekezésünk főleg a második félidőben remek volt, de sajnos ilyen dobószázalékkal nem tudunk mérkőzést nyerni.

 

kedd, 13 október 2020 12:01

A PEAC-Pécs ellen lehet javítani

Nem várt vereségbe szaladt bele a csapat, de ahogy a megnyert mérkőzés után nem volt idő örülni, most a kesergésre sincs lehetőség, mert szerdán ismét fordulót rendeznek a TippMix Női NB I A csoportban. Ezúttal is ideiglenes hazai pályánkon, Monoron a Városi Sportcsarnokban játszunk és most a PEAC-Pécs csapatát fogadjuk.

A vendégek nyáron edzőt váltottak és bizonyos szempontból koncepciót is. A legutóbb még a pécsi férfi csapatot irányító Csirke Ferenc vette át a lányokat, a keret kialakításánál pedig a pécsi kötődést fontos szempontnak tekintették, valamint még szorosabbra fűzték az együttműködést a Rátgéber Akadémiával.

Tehetséges és jó erőkből áll a csapat magyar magja, akikhez tapasztalt, Euroligát is megjárt légiósok is csatlakoztak. Elmondható tehát, hogy a szezonban a Szekszárdot a meccs elején megszorongató, bár végül vereséget szenvedő, majd utána két győzelmet arató pécsi csapat ellen nem lesz egyszerű dolgunk. Ennek ellenére a csapat eltökélt és mindent meg fognak tenni, hogy javítsanak, megszerezzék második győzelmünket, mert idén nem szeretnénk beragadni a rajtnál.

Ami még szokatlan lehet majd, leginkább a hazai meccsekre kijáró szurkolóknak, hogy ezúttal kék mezben lépünk pályára, míg a vendégek fehérben játszanak majd.

A szerdán 18:30-kor kezdődő mérkőzésre ezúttal is csak korlátozott számban (100 fő) tudunk nézőket beengedni, a felnőtt jegy most is 1000,- míg a diák/nyugdíjas jegy 500 Ft-ba kerül majd. Továbbra is kérjük a jelen helyzetben érvényben lévő plusz szabályok (maszk viselés, távolságtartás, testhőmérséklet ellenőrzés...) betartását.

 

Vasárnap este a Vasas Akadémia csapatát fogadtuk a Tippmix Női NB I A 3. fordulójában és sajnos nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy azt szerettük volna. Kapkodva, sok hibával, elhamarkodott befejezésekkel kezdtük a találkozót, amit a gyorsan, agresszíven játszó vendégek kihasználtak és mivel a kapkodás a védekezésünket is jellemezte, 27-20-as Vasas előnnyel zárult az első negyed.

A második játékrészben végre elkezdett megnyugodni a csapat, kezdtünk türelmesen játszani a saját ritmusunkban, el is kezdtük a felzárkózást és a félidőben már csak 3 pontos volt hátrányunk (38-41).

Folytattuk a kapaszkodást a harmadik negyedben is, a 25. percben 46-47-es állásnál többször is labdánk volt a fordításhoz, de ezeket rendre elkapkodtuk, vagy túlkombináltuk és utólag már tudjuk, ez volt valószínűleg a lélektani kulcspont a mérkőzésen, mert a kimaradt lehetőségek után a Vasas ismét magára talált, mi pedig újfent kapkodásba kezdtünk és beragadtunk, még három perc múlva is 46 pontnál jártunk, miközben a vendégek már 56-nál.

Az utolsó negyedet 50-60-as állásról kezdték a csapatok, mi pedig továbbra is kapkodva futottunk az eredmény után. 3 perccel a vége előtt 59-70 volt az állás. Ekkor kezdtünk el ismét a saját ritmusunkban kosárlabdázni és újabb felzárkózásba kezdtünk. Az utolsó percre már felcsillant az egyenlítés és esetleges fordítás lehetősége, de megint jött a kapkodás, rossz megoldásokat választottunk, így az utolsó pillanatig csak futottunk az eredmény után, de nem sikerült célba érni. 69-73 lett a végeredmény és a szoros miskolci vereséggel ellentétben ebből a mérkőzésből nem igazán tudunk építkezni a folytatásra, sokkal inkább volt számunkra egy lecke, amiből tanulni kell.

VBW CEKK CEGLÉD–VASAS AKADÉMIA 69–73 (20–27, 18–14, 12–19, 19–13)

Monor, 70 néző. V: Fodor, Nagy V., Szilágyi

CEGLÉD: Böröndy D. 2, Révész L. 2, Sotiriou 13/3, McBryde 2, Moore 11. Csere: ORTIZ 21/6, Kobolák 7, Szirony 3/3, Bozóki 8/6. Edző: Kostas Keramidas

VASAS: PAPP K. 15/6, BACH 14/3, Madár K. 7/3, Madár E. 4, FRASER 22. Csere: Tóth O. 5, Budácsik 2, Szerencsés, Smailbegovic 4. Edző: Milos Pavlovic

Az eredmény alakulása. 5. perc: 4–13. 7. p.: 12–21. 9. p.: 15–25. 13. p.: 20–33. 17. p.: 31–39. 19. p.: 38–41. 25. p.: 46–47. 28. p.: 46–56. 30. p.: 50–60. 34. p.: 52–65. 37. p.: 59–70. 39. p.: 68–72

Kipontozódott: Bach (38. p.) McBryde (40. p.)

Edzői értékelések

Kosztasz Keramidasz: – Nagyon rossz mérkőzést játszottunk, nem találtuk a megoldást bizonyos helyzetekre. A harmadik negyed közepén átvehettük volna a vezetést, de öt alkalommal sem tudtunk élni a lehetőséggel és ez lélektanilag fontos momentum volt. Menni kell tovább, dolgozni és kijavítani a hibákat.

Milos Pavlovic: – Elégedett vagyok és büszke a csapatomra. Volt értelme kielemezni a Szekszárd elleni meccs hibáit. Büszke vagyok fiatal játékosaimra, hogy ilyen sok eladott labdára tudtuk kényszeríteni a rutinos, jó játékosokból álló ellenfelet.

 

szombat, 10 október 2020 17:04

A Vasast fogadjuk vasárnap

Vasárnap este 6-kor már a harmadik bajnoki mérkőzésünk következik, ismét aktuális hazai pályánkon, a monori Városi Sportcsarnokban, ahol ezúttal a Vasas Akadémia csapatát fogadjuk.

Jelenleg két fordulót követően hasonlóan áll a két csapat, 1-1 vereséggel és győzelemmel. A fővárosi piros-kékek a nyitófordulóban legyőzték a PINKK-et, szerdán pedig kikaptak a Szekszárdtól. Mi ugye a ZTE legyőzése után egy végletekig kiélezett mérkőzésen két pontos vereséget szenvedtünk Miskolcon, de az ott mutatott küzdeni tudásra lehet és kell is építeni. Az edzői stáb kielemezte soros ellenfelünket, és bízunk benne, hogy jól sikerült a felkészülés, mert a cél ezúttal is a győzelem megszerzése lesz.

A vendég csapat nyáron edzőt váltott, hiszen Földi Attila Miskolcra távozott, de érkezett a Győrből már ismert Milos Pavlovic, aki korábban már igencsak sikeresen szerepelt fiatal játékosokkal. Ezúttal a Vasasnál is bizonyíthat, hiszen fiatal, tehetséges játékosokban a Pasaréten sincs hiány. Nem számíthatunk egyszerű összecsapásra.

A mérkőzésre a nyitófordulóhoz hasonlóan csak korlátozott számban tudunk nézőket beengedni (100 fő) és csak a kijelölt szektorokban lehet helyet foglalni. A felnőtt belépő 1000 Ft, a diákok és nyugdíjasok 500 Ft-os jegyet váltva nézhetik meg a mérkőzést. A csarnokban az orrot és szájat takaró maszk viselése végig kötelező, csakúgy, mint a bejáratnál a testhőmérséklet mérés. 37,5 fokos hőmérséklet felett nem tudunk beengedni senkit.

 

The Joomla! name is used under a limited license from Open Source Matters in the United States and other countries. LTheme.com is not affiliated with or endorsed by Open Source Matters or the Joomla! Project.

Designed by LTheme.com - Powered by Joomla!

Copyright © 2013 LTheme.com. All rights reserved. Many features demonstrated on this website are available only in template.

All stock photos used on this template demo site are only for demo purposes and not included in the template package.

Search