péntek, 08 január 2021 13:30

Szombaton a Szekszárdot fogadjuk

Kicsit lazult a ritmus januárra és most nem 2-3 nap, hanem majdnem egy hét állt rendelkezésre regenerálódni és felkészülni a következő mérkőzésre. A TFSE-MTK vasárnapi szoros legyőzését követően ugyanis szombaton este 6-tól Monoron, zárt kapuk mögött az Atomerőmű KSC Szekszárd csapatát fogadjuk, és ezzel a mérkőzéssel február közepéig le is tudjuk bajnoki kötelezettségeinket. De ennyire ne szaladjunk előre.

Vasárnap legyőztük a TF-et, egy szoros, izgalmas hajrában, bár az elején jól kezdtünk és nagyobb előnyünk is volt. A lényeg, hogy az év győzelemmel indult és ha a szerzett 93 pontra gondolunk, akkor egyetérthetünk abban, hogy jó lenne azt a támadóformát átmenteni a következő mérkőzésekre is. Ha viszont a kapott 89 pontra nézünk, akkor azt érezzük, még jobb, még szorosabb, keményebb, hatékonyabb védekezésre lenne szükségünk. Mindezek tudatában készült a csapat a szombati meccsre, ahol bár nem mi számítunk esélyesnek, de mindig az a célunk, hogy meglepetést okozzunk, és győztesen hagyjuk el a pályát.

Nem lesz egyszerű mindez, nem véletlenül fogalmaztunk úgy, hogy nem mi vagyunk az esélyesek, hiszen a nagyon erős kerettel rendelkező Szekszárd látogat majd hozzánk ideiglenes otthonunkba. Decemberben az ottani mérkőzésen bár jól játszottunk, nem tudtunk meglepetést okozni, csak részben tudtunk borsot törni a tolnaiak orra alá. Azóta a hétközi mérkőzésükön már az eddig sérült McCall is visszatért a pályára, így tovább erősödött a palánk alatti szekciójuk. Annyi szólhat most mellettünk, hogy az előző hétvégi forduló után a szekszárdiak szerda este pótolták a korábban elmaradt soproni mérkőzésüket, így valamivel pihentebben várhatjuk a szombat estét. Viszont nyáron tovább erősítették a keretüket, még a padon is válogatott játékosok ülnek náluk, így ebből a hétközi meccs fáradtságából sokat kompenzál a sokkal mélyebb rotáció.

A két csapat hagyományosan izgalmas mérkőzéseket vív, legyen szó akár bajnokiról, akár Magyar Kupa mérkőzésről, így várhatóan szombaton este is nagy csata lesz a parketten, amit egyben mindkét oldalon az Európa Kupa csoportkör főpróbájaként is tekinthetnek a felek, hiszen januárban a bajnokságban már nem, csak a nemzetközi kupában vár mérkőzés a két csapatra, a hónap második felében.

Az eredmény alakulása a szokott felületeken követhető lesz majd, és a MindiGo ezúttal is élőben közvetíti a meccset.

 

hétfő, 04 január 2021 10:06

Győzelem az év első meccsén

A tavalyi meccsdömping után még mindig nem volt sok pihenőnk, hiszen már az új év harmadik napján mérkőzés következett, ráadásul egy nagyon fontos mérkőzés, a minket egy héttel korábban legyőző TFSE-MTK csapata ellen.

A csapat komolyan vette a mérkőzést, felkészültek és mindenképpen vissza szerettünk volna vágni a vereségért, a kezdés pedig ennek megfelelő volt. Koncentrált játékkal, jó védekezéssel 9 pontos előnnyel zártuk az első negyedet (27-18).

A második negyed már kiegyenlítettebb játékot hozott, de minimálisan ekkor is tudtuk növelni az előnyt, félidőben 12 ponttal vezettünk.

A harmadik negyedet agresszív védekezéssel kezdték a vendégek, akik sikerrel értékesítették tripláikat is, és felzárkóztak, de a negyed második felére újra rendeztük sorainkat és 10 pontos előnnyel vártuk a záró játékrészt.

Az utolsó negyedben újabb rohamot indított a TF, akik felzárkóztak, sőt, át is vették a vezetést, de csapatunk nem engedte át a kezdeményezést, rögtön visszavettük az előnyt, majd a szoros végjátékban minden rutinunkat kihasználva végül 4 pontos győzelmet arattunk. Folytatás január 9-én a Szekszárd ellen, szintén Monoron, zárt kapuk mögött.

 

VBW CEKK CEGLÉD – TFSE-MTK 93–89 (27–18, 22–19, 26–28, 18–24)

Monor, zárt kapuk mögött. V: Papp P., Csabai-Kaskötő, Boros

CEGLÉD: ORTIZ 16/3, Révész L. 3/3, SOTIRIOU 21/3, MCBRYDE 16/12, BOZÓKI 18/9 Csere: Gorjanácz 2, Moore 15, Kobolák, Ruják 2 Edző: Kostas Keramidas

TFSE: JENKINS C. 27/15, Katona 7/3, BERNÁTH 27/9, Király, JENKINS A. 22/3 Csere: Boros 2, Markovic 4, Németh A., Herman, Kováts Edző: Magyar Bianka

Az eredmény alakulása. 3. perc: 6–3. 7. p.: 19–12. 13. p.: 33–18. 16. p.: 35–25. 19. p.: 47–34. 23. p: 53–48. 26. p.: 62–54. 34. p: 79–76. 39. p: 91–87

Kipontozódott: Király (17. p.)

Edzői értékelés

Kostas Keramidas: – Látványos és egyben szoros mérkőzést játszottunk, ahol mindkét csapat 90 pont körül dobott. Jól kezdtünk, de a második félidőben akadt kis problémánk az ellenfél zónavédekezésével, illetve azzal, hogy szinte már lehetetlen hárompontosokat dobtak. A végjátékra azonban megtaláltuk az ellenszert és fontos győzelmet arattunk.

Magyar Bianka: – Úgy gondolom, három negyeden keresztül kiváló kosárlabdát játszottunk, három játékosunk megint megállíthatatlan volt, de kellett volna még egy kiugró teljesítmény. Ott ment el a mérkőzés, hogy nem tudtunk úgy kezdeni, ahogy szerettük volna.

 

szombat, 02 január 2021 14:12

A TF ellen kezdjük 2021-et

A decemberi rohanásnak gyakorlatilag most lesz csak a zárása, hiszen a héten már játszottunk két mérkőzést, de vasárnap újra pályára lépünk. Ideiglenes otthonunkban Monoron fogadjuk a TFSE-MTK csapatát, akikkel pont egy héttel korábban játszottunk legutóbb. Azon a tévés meccsen sajnos kimondottan rosszul, sok hibával játszottunk és vereséget szenvedtünk. Így van miért visszavágnunk nekik.

Továbbra sem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen még mindig futószalagon játsszuk a meccseket, ráadásul a hétközi két soproni mérkőzésből csak egyszer játszott a Bozóki, Ortiz, Sotiriou hármas, bár bízunk benne, hogy vasárnap mindhárman rendben lesznek és bevethetőek lesznek. Szükség van a játékukra, hogy megállítsuk a jó szériában lévő TF-et.

A mérkőzés vasárnap 18 órakor kezdődik, az érvényes szabályozás értelmében zárt kapuk mögött. Az eredmény alakulása a szokott felületeken lesz követhető és a MindiGo is élőben közvetíti.

 

csütörtök, 31 december 2020 13:00

Másodszor is kikaptunk Sopronban

Második mérkőzésünket is lejátszottuk Sopronban és ezúttal is eldőlt a mérkőzés már az első félidőben. Utána a meccs második felében már tartani tudtuk a lépést a továbbra is hibátlan soproniakkal.

Ezúttal Katerina Sotiriou már pályára lépett, viszont az első mérkőzésen megsérült Bozóki Bettina, és Mariona Ortiz sem játszott. Mindezek tükrében ismét egy vállalható vereség lett a végeredmény.

Folytatás és javítás az új évben, január 3-án Monoron a TFSE-MTK ellen-

SOPRON BASKET–VBW CEKK CEGLÉD 74–51 (22–9, 24–12, 17–16, 11–14)

Sopron, zárt kapuk mögött. V: Fodor, Oláh, Szalai

SOPRON: January 8/6, Varga S. 6, WALKER 24/12, Brooks 2, KRAJISNIK 13. Csere: Varga A. 7, Fegyverneky 4, Czukor 10/6, Varga K., Pfeiffer. Edző: Gáspár Dávid

CEGLÉD: Ruják N. 1, Révész L. 5/3, McBryde 11/9, SOTIRIOU 17/3, Moore 8. Csere: Gorjanácz 5, Kobolák 2, Szirony 2, Viszmeg, Filipowicz. Edző: Kostas Keramidas

Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–4. 8. p.: 20–7. 13. p.: 29–9. 16. p.: 38–16. 18. p.: 41–19. 22. p.: 49–26. 25. p.: 55–31. 28. p.: 60–35. 32. p.: 63–40. 35. p.: 69–42. 38. p.: 71–46

Kipontozódott: Czukor (33. p.)

Edzői nyilatkozatok

Gáspár Dávid: – A keddi mérkőzéshez képest láttam a fejlődést, előrelépést. Leginkább a fiataljaink játékával voltam megelégedve. Pontosan azt hajtották végre, amit kiemeltem a mérkőzés előtt, és amit meg is mutattunk nekik videón. Örülök annak is, hogy sikeres évet zártunk, igyekszünk ezt a formát átmenteni a következő esztendőre is. Bízunk benne, hogy 2021 az élet minden területén több pozitívumot hoz. Szurkolóinknak sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk, a Ceglédnek pedig a legjobbakat a céljai eléréséhez!

Kostas Keramidas: – Túl sok meccsünk volt néhány nap alatt a most rendelkezésre álló kerethez képest. Ennek megfelelően ezúttal pihenőt is adtunk első számú irányítónknak. Gyakorlásnak tekintettük a mérkőzést, amely elérte célját.  

 

szerda, 30 december 2020 12:54

Vereség az első soproni meccsen

Hogy pótolni tudjuk elmaradt mérkőzéseinket lemondva a pályaválasztói jogunkról, egymás után kétszer is megmérkőzünk a Sopronnal a Novomatic Arénában. Így 2021 már mindkét csapatnak nyugodtabb lesz.

Elsőként tegnap este a "hazai" mérkőzésünket játszottuk le, ahol a decemberi erőltetett menetben az edzői stáb Katerina Sotiriou pihentetése mellett döntött. Ennek tudatában azt mondhatjuk, hogy papírforma eredmény született, egy vállalható vereség a bajnokságban és Euroligában  is veretlen Sopron ellen. Folytatás ma, 16:30-kor...

VBW CEKK CEGLÉD–SOPRON BASKET 55–78 (12–22, 14–21, 13–21, 16–14)

Sopron, zárt kapuk mögött. V: Söjtöry, Kovács N., Horváth A.

CEGLÉD: Ortiz 2, GORJANÁCZ 11/3, McBryde 6, Szirony, Moore 5 Csere: Révész L. 8/6, Bozóki 5/3, Ruják N. 7/3, Kobolák 7/3, Viszmeg 4, Filipowicz Edző: Kostas Keramidas

SOPRON: JANUARY 14/9, Varga S., WALKER 20/9, Brooks 11, KRAJISNIK 14 Csere: Varga A. 10/6, Fegyverneky 4, Czukor 3/3, Varga K. 2, Pfeiffer Edző: Gáspár Dávid

Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–11. 8. p.: 9–20. 13. p.: 14–29. 16. p.: 16–37. 18. p.: 24–41. 22. p.: 26–48. 25. p.: 31–54. 28. p.: 37–59. 33. p.: 41–68. 35. p.: 44–68. 38. p.: 51–74

Kipontozódott: Ortiz (35. p.)

Edzői nyilatkozatok

Kostas Keramidas: – Különböző célokért küzd a két csapat, így mindkét együttesnek jó lehetősége volt, hogy szabadabban játsszon, gyakoroljon. Nagyon hasznos találkozó volt!

Gáspár Dávid: – Az az érzésem volt a mérkőzésen, hogy a karácsonyi szünet némi ritmusvesztést okozott a csapaton belül. Voltak jó és kevésbé jó periódusai a találkozónak. A Cegléd több üres helyzetet is kialakított, melyeket a gyengébb védőmunkánk számlájára írok. Jól kontrolláltuk azonban a mérkőzést, adódtak hibák, melyekről a meccs során beszéltünk, és a második félidőben jobban is oldottuk meg ezeket. Szerdára szeretnék javulást látni a csapattól az összképet tekintve, ezzel együtt elismerésem a lányoknak.  

 

kedd, 29 december 2020 08:30

Dupla meccs Sopronban

Tekintettel a két csapat kimondottan sűrű programjára, illetve arra, hogy hazai mérkőzéseinket is "idegenben" játsszuk ebben az évben, mindkét Sopron elleni mérkőzésünket a nyugati határszélen játsszuk le. Január 29-én 18 órától a CEKK - Sopron, 30-án 16:30-tól pedig a Sopron - CEKK mérkőzést rendezik meg a Novomatic Arénában. Ezzel sikerül idén lejátszani valamennyi 2020-ra kiírt meccsünket és januárban már a korábbi menetrend szerint tudunk pályára lépni. Egyúttal az Euroliga egyik élcsapata ellen készülhetünk az Európa Kupa buborékjára, ahol 4 nap alatt játszunk majd le 3 mérkőzést, az első kettőt egymást követő napokon. Így ez a soproni kirándulás egy jó tapasztalat lehet majd az edzői stábnak, hogy a csapat miként reagál az egyik napról másikra lejátszott meccsekre, hogy bírják a lányok ezt a fajta terhelést.

A mérkőzésen természetesen a bajnokságban és az Euroligában is még veretlen Sopron az esélyes, de az ilyen mérkőzésekre is lehet és érdemes célokat kitűzni a csapat elé. Például, hogy felszabadultan, teher nélkül játsszanak, élvezzék a kosárlabdát és valósítsanak meg minél többet abból, amit az edzők kérnek tőlük.

Ezzel a két mérkőzéssel zárjuk 2020-at, de továbbra sem lesz sok idő pihenésre, mert január 3-án már a TF-et fogadjuk. Ennyire azonban ne rohanjunk előre, kedden és szerdán Sopron. Ez most a feladat.

Hajrá CEKK!

 

hétfő, 28 december 2020 08:25

Vereség a Városmajorban

TFSE-MTK–VBW CEKK CEGLÉD 71–57 (12–15, 25–14, 21–17, 13–11)     

Városmajor, zárt kapuk mögött. V:      Nagy V., Nyilas, Lengyel

TFSE:   CH. JENKINS      23/9,      BERNÁTH      13/3,      Király A.      3/3, Katona Sz. 6,    A. JENKINS      23/3 . Csere: Boros B., Markovics, Németh A. 3,  Herman. Edző: Magyar Bianka

CEGLÉD:   ORTIZ 9, Szirony, Sotiriou 12, Bozóki 4/3,   McBride 8/6 . Csere:    Révész L., Gorjanácz 5/3, MOORE 16,   Kobolák, Ruják N.  3. Edző:  Konstas Keramidas

Az eredmény alakulása. 4. perc: 3–2.      8. p.:      12–8.      13. p.:      18–18.      17. p.:      27–24.      23. p.:      44–38.      27. p.:      52–40.      34. p.:      62–50.      38. p.:      71–53

MESTERMÉRLEG     

Magyar Bianka: – Bravúros győzelmet arattunk. Különösen jó volt azt látni, hogy az egyik kulcsemberünk nélkül is csapatként tudtunk játszani. A játék nem volt túl szép, de helyén volt a szívünk. Rutinos Ceglédet győztünk le, négy kiváló légióssal, melynek az edzői stábja is nagy rutinnal rendelkezik.

Konstas Keramidas: – Tíz támadóhibát ítéltek ellenünk. Nagyon sok volt a pontatlan átadásunk, nem tudtuk felvenni a hárompontos dobásokban sem a versenyt a hazaiakkal. A két amerikai játékosukról tudtuk, hogy kiemelkedő, sajnos nem tudtuk őket levédekezni. Csak az utolsó negyedben láttam pozitív jeleket. Elég fáradtak vagyunk az elmúlt időszakban lejátszott sok mérkőzés miatt.

szombat, 26 december 2020 08:49

Vasárnap újra tévés meccs

Múlt héten vasárnap tévés meccsen győztünk le egy fővárosi csapatot. Most vasárnap a fővárosba utazunk, ahol a TFSE-MTK fogad minket, és ezt a találkozót is élőben közvetíti az M4 Sport. Közben szerdán a Győr ellen ugyan vereséget szenvedtünk, de jó játékkal, egy szoros meccsen, így a múlt vasárnapinál talán jobb hangulatban várjuk az összecsapást. A cél mint minden meccsen, most is a győzelem megszerzése, ennek érdekében a lányok a karácsonyt is edzéssel töltik a csarnokban. Reméljük, hogy ez a munka és elszántság kifizetődő lesz és a két ünnep közötti három meccses szakaszt győzelemmel tudjuk kezdeni.

A TF a tavalyi szezon meglepetéscsapata volt. Keretük erre az idényre nem sokat változott, maradt két ponterős amerikai játékosuk, és ugyan voltak távozók, de érkezett például a válogatott, egykor nálunk is szereplő Katona Szidónia. Könnyű mérkőzésre tehát most sem számíthatunk, de aki folyamatosan követi a bajnokságot, tudja, hogy idén talán minden eddiginél erősebb és kiegyenlítettebb a mezőny. Minden csapat képes lehet meglepetést okozni. Vendéglátóink tavaly megleptek és legyőztek minket, így idén szeretnénk visszavágni nekik.

Aki mindezt szeretné megnézni, megteheti, vasárnap 16 órakor az M4 Sporton, de a szokásos felületeken is követhető lesz az eredmény alakulása.

 

 

péntek, 25 december 2020 14:10

Megszorítottuk a Győrt

VBW CEKK CEGLÉD–UNI GYŐR MÉLY-ÚT 66–71 (14–20, 19–19, 14-16, 19–16)

Monor, zárt kapuk mögött. V: Földházi, Csabai-Kaskötő, Horváth Cs.

CEGLÉD: ORTIZ 13, Szirony 3/3, SOTIRIOU 13/6, McBryde 8/6, Bozóki 13/3. Csere: Gorjanácz 6/6, Révész L., Kobolák 3, Moore 7, Ruják. Edző: Kostas Keramidas

GYŐR: KIESEL 26/3, Dombai 5/3, Dubei 7/3, Török 4, MOMPREMIER 13. Csere: Lass 7/3, Keita 2, Weninger 3/3, Barnai, Varga Zs. 4. Edző: Iványi Dalma

Az eredmény alakulása. 6. perc: 8–8. 14. p.: 19–22. 17. p.: 24–28. 22. p: 37–39. 26. p.: 29–46. 29. p.: 42–55. 31. p: 50–55. 38. p: 65–67

MESTERMÉRLEG

Kostas Keramidas: – Versenyképesek voltunk, védekezésben és támadásban is meg tudtuk csinálni, amit elterveztünk, de sajnos a lepattanóharcban alulmaradtunk. Próbáljuk megtartani ezt a teljesítményt, és remélem, hogy ennél még jobbak is leszünk a következő összecsapásokon.

Iványi Dalma: – Nagyon jó mérkőzést játszottunk. Azért lett ez szorosabb, mint a győri meccsünk, mert nem tudtunk negyven percig a saját ritmusunkban játszani, de szívünket-lelkünket kitettük a pályára, és megérdemelten győztünk.

 

szerda, 23 december 2020 14:00

Győr, ezúttal "hazai" pályán

Sok idő nem maradt örülni a vasárnapi győzelemnek, hiszen szerdán újabb mérkőzés vár a csapatra. Újra összecsapunk a győriekkel és reméljük, hogy ezúttal jó ritmusban tudunk játszani ellenük, mert Győrben ez nem sikerült.

Persze ezúttal sem mi vagyunk esélyesek, hanem a dobogón álló zöld-fehér csapat, de minden mérkőzésen meg kell próbálni győzni. Még akkor is, ha már a sokadik meccsünket játsszuk decemberben és még van hátra. Reméljük, sikerül tanulni a Győrben elkövetett hibákból és a vasárnapi győzelem is feldobja annyira a lányokat, hogy egy jó mérkőzést vívjunk.

Ideiglenes otthonunkban, Monoron fogadjuk a győrieket, szerdán este 6-kor. A mérkőzés ezúttal is zárt kapus lesz, követni a szokásos felületeken lehet majd. Élőben közvetíti a MindiGo is.

Reméljük, ezúttal is sokan szurkolnak majd otthonról és a biztató energiák segítik majd a csapatot. Hajrá CEKK!

 

 

The Joomla! name is used under a limited license from Open Source Matters in the United States and other countries. LTheme.com is not affiliated with or endorsed by Open Source Matters or the Joomla! Project.

Designed by LTheme.com - Powered by Joomla!

Copyright © 2013 LTheme.com. All rights reserved. Many features demonstrated on this website are available only in template.

All stock photos used on this template demo site are only for demo purposes and not included in the template package.

Search