Az már korábban eldőlt, hogy kilencedik helyen végzünk ebben a szezonban, de még van hátra egy mérkőzésünk a BEAC ellen, amit szerda este 7-kor játszunk majd le Újbudán.
Az utóbbi napokban már csak kisebb létszámmal zajlanak az edzések, akiknek sérülésük van, ők külön munkát végeznek, csak a mérkőzésre szállnak majd be több-kevesebb időre. Ennek ellenére ezúttal is a győzelem a cél, de a bajnokság ezen szakaszában már az is fontos szempont, hogy lehetőséghez jussanak azok a játékosok is, akik a szezonban kevesebbet játszottak. Az utolsó mérkőzésen jó esély van rá, hogy újoncot is avat a csapat a junioroktól felkerült Horváth Dorottya személyében.
Mindez követhető lesz majd a MindiGo közvetítésében, illetve mi is beszámolunk majd a zárt kapus mérkőzés alakulásáról.
VBW CEKK CEGLÉD–PINKK-PÉCSI 424 54–57 (5–14, 21–8, 18–19, 10–16)
Monor, zárt kapuk mögött. V: Pozsonyi, Sörlei, Varga-Záray
CEGLÉD: Ruják N. 4, GORJANÁCZ 16/6, Szirony 6/6, SOTIRIOU 24/3, Kobolák. Csere: McBryde 2, Révész L. 2, Viszmeg, Filipowicz. Edző: Kostas Keramidas
PINKK: Szücs L. 10/3, ZUBAC 24/9, TENYÉR 9, Zsilinszki 2, Demeter N. 5. Csere: Horváth Zs., Pucz, Kovács K. 7/3. Edző: Vanja Miljkovic
Az eredmény alakulása. 3. perc: 2–0. 6. p.: 5–4. 9. p.: 5–14. 13. p.: 11–22. 17. p.: 22–22. 20. p.: 26–22. 24. p.: 33–33. 29. p.: 42–39. 32. p.: 47–43. 34. p.: 47–48. 38. p.: 52–52
Kostas Keramidas: – Mivel már eldőltek a helyezések, tét nélküli barátságos mérkőzéseket játszunk. Nagyon nehéz motiválni a játékosokat, ez látszott is az első negyeden. Persze utána mindent megpróbáltam, hogy felrázzam a csapatot, de a végén megint sokat hibáztunk, és egy utolsó perces triplával nyert az ellenfelünk.
Vanja Miljkovic: – Nem mondanám, hogy jobbak voltunk, talán egy kicsivel jobban akartuk ezt a győzelmet. Így, az idény végén több lehetőséget kapnak azok is, akiknek eddig kevesebb jutott, ami fontos lehet nekik abból a szempontból is, hogy kik maradnak itt majd a következő évadra.
Szombaton este 6-kor a szezon utolsó hazai mérkőzését rendezzük meg Monoron. Ellenfelünk a PINKK Pécsi 424 csapata lesz, és ez a találkozó is zárt kapus lesz, amiről a szokott módon beszámolunk, illetve a MindiGo élő közvetítésében is követhető lesz majd a meccs,
A tét nélküli találkozón ezúttal is azok a játékosok kapnak majd több lehetőséget, akiknek a szezon korábbi szakaszában kevesebb játékperc jutott. A cél ezúttal is a győzelem megszerzése lesz, de többen is kisebb sérülésekkel bajlódnak a szezon végén, így nem mehetünk biztosra a PINKK ellen.
Ellenfelünk biztosan szeretne visszavágni a szezonbeli 3 vereségért, és bár számukra sincs tétje a meccsnek a bajnoki helyezésük szempontjából, valószínűleg motiváltan érkeznek és bizonyítani akarnak ellenünk.
ZTE NKK–VBW CEKK CEGLÉD 74–78 (15–20, 17–24, 21–21, 21–13)
Zalaegerszeg, zárt kapuk mögött. V: Goda, Jakab, Horváth Cs.
ZTE: DZOMBETA 25/6, Dömötör 2, Kulcsár 2, Tuchscherer 9, SZABÓ P. 21/3 Csere: Horváth Fanni 6, Saad 9, Ur Edző: Ambrus Péter
CEGLÉD: Ruják N. 6/6, GORJANÁCZ 19, SZIRONY 12/6, McBryde 5/3, KOBOLÁK 12 Csere: Révész L. 6, SOTIRIOU 18/3, Viszmeg Edző: Kostas Keramidas
Az eredmény alakulása. 4. perc: 8–5. 8. p.: 12–18. 12. p.: 22–20. 15. p.: 12–33. 19. p.: 30–42. 24. p.: 38–53. 27. p.: 44–60. 32. p.: 56–65. 34. p.: 62–67. 39. p.: 72–74
Kipontozódott: Ur (35. p.), Tuchscherer (36. p.)
Ambrus Péter: – Ez egy fordított mérkőzés volt, mint az eddigiek, most a második félidőben játszottunk sokkal jobban. Nagyon szeretnénk legalább egy mérkőzést megnyerni az élvonalban, ezúttal közel álltunk hozzá, az utolsó percben csak két pont volt a hátrányunk. Sajnos nem sikerült győzni, de van még hátra két találkozó.
Kostas Keramidas: – Az előző fordulóban biztosítottuk az elérhető legjobb pozíciónkat, a kilencedik helyet. Sajnos csalódottak vagyunk, mert úgy éreztük, a nyolc közé kellett volna kerülnünk, de az utolsó találkozón kicsúszott a kezünk közül a rájátszás. Azt nem mondom, hogy ezen a meccsen túlságosan motivált volt a társaság, de azért le a kalappal a lányok előtt, mert hozták a győzelmet.
Szombaton ismét Zalaegerszegre utazik a csapat, ezzel megkezdjük a Play-out mérkőzések második körét, a visszavágókat. Még tart a bajnokság, de mégis egy új szakasz kezdődik, hiszen a hátralévő három forduló eredményétől függetlenül a 9-12. helyeken már véglegesen eldőlt a csapatok helyezése. Bárhogy is alakulnak a mérkőzések, már egyik csapat sem végezhet sem előrébb, sem hátrébb a tabellán, így inkább már csak barátságos edzőmérkőzések következnek a szezon végén. Persze ettől még presztízs kérdés az egyes csapatoknak a győzelem megszerzése, mint ahogy a Zalaegerszeg bizonyára nem szeretné nyeretlenül zárni ezt a bajnoki szezont, ők tehát ellenünk is úgy lépnek majd pályára, hogy mindent megtesznek a győzelemért.
Nálunk Kostas Keramidas dolgát nehezíti, hogy ebben a helyzetben már sokkal nehezebb motiválni a játékosokat egy fárasztó szezon utolsó napjaiban, ráadásul többen is kisebb sérülésekkel bajlódnak. Ennek ellenére persze szeretnénk nyerni a szombaton 17 órakor kezdődő találkozón, még úgy is, hogy a tervek szerint most sokkal több időt töltenek majd a pályán azok, akiknek a szezon korábbi részében kevesebb lehetőség jutott.
A zárt kapus mérkőzést a MindiGo élőben közvetíti és közösségi oldalainkon mi is beszámolunk az eredmény alakulásáról.
VBW CEKK CEGLÉD–ELTE BEAC ÚJBUDA 70–63 (17–22, 17–20, 25–9, 11–12)
Monor, zárt kapuk mögött. V: Söjtöry, Nyilas, Györfy R.
CEGLÉD: ORTIZ 21, Gorjanácz 8, Sotiriou 5/3, Kobolák 3/3, T. MOORE 17. Csere: Ruják N. 5/3, Révész L. 1, SZIRONY 10. Edző: Kostas Keramidas
BEAC: Czank 5/3, Koch, BOROS J. 11/3, MÉRÉSZ 12, SMITH 26/6. Csere: Szabó D. 2, Zsámár 2, Dusanics 5, Galántai, Juhász. Edző: Balogh Judit
Az eredmény alakulása. 2. perc: 6–0. 5. p.: 6–9. 8. p.: 12–16. 13. p.: 22–28. 17. p.: 28–34. 20. p.: 34–42. 23. p.: 43–44. 25. p.: 48–46. 29. p.: 57–51. 34. p.: 61–55. 38. p.: 66–60
Kipontozódott: Mérész (40. p.)
Kostas Keramidas: – Ha már így alakult a helyzetünk, mindenképpen nyerni akartunk, mert szerettük volna a lehető leghamarabb matematikailag is bebiztosítani a kilencedik helyet. Azzal, hogy a második félidőre és különösen a harmadik negyedre rendeztük a védekezésünket, feljavult a támadásunk is, és így elértük ezt a célt.
Balogh Judit: – Nagyon jó edzőmeccset játszottunk így a húsvét szombatján. Voltak jó periódusaink, és voltak rosszak, ahogy az ellenfélnek is. Igazán kár, hogy ezeknek a mérkőzéseknek már nincsen tétje, mert minden játékos jobban teljesítene, ha valami múlna rajtuk.
Amikor az alapszakasz utolsó fordulójában a BEAC-ot fogadtuk, komoly tétje volt a mérkőzésnek. Győzelem esetén a legjobb 8 közé jutottunk volna a rájátszásba. Sajnos sokat hibáztunk azon a mérkőzésen, így maradt a 9-12. helyért zajló play-out, ahol szombaton ismét a BEAC-ot fogadjuk.
Ha nem is olyan nagy, de lesz tétje ennek a mérkőzésnek is, hiszen győzelmünk esetén már matematikailag is bebiztosítjuk 9. helyünket. Ennél azonban az egész csapat részéről fontosabb, hogy bebizonyosodjon, a márciusi vereség egy sajnálatos botlás volt. Így is készültek a lányok, bár ellenfelünk egy hetet készülhetett a találkozóra, mi pedig szerdán este még játszottunk. Mégis, a cél csak és kizárólag a győzelem megszerzése lehet.
A találkozó ezúttal is zárt kapus lesz Monoron, szombaton este 6 órától. A szokott felületeken követhető lesz a mérkőzés és az eredmény alakulása.
VBW CEKK CEGLÉD–ZTE NKK 69–48 (23–18, 10–13, 21–2, 15–15)
Monor, zárt kapuk mögött. V: Minár, Lengyel, Szilágyi B.
CEGLÉD: ORTIZ 11, Gorjanácz 6, Révész L. 2, SOTIRIOU 19/9, T. MOORE 24 Csere: Viszmeg, Ruják N. 5/3, Kobolák, Szirony 2, Filipowicz Edző: Kostas Keramidas
ZTE: Saad 4, Dzombeta 13/3, Dömötör, SZABÓ P. 14, Tuchscherer 7 Csere: Mányoki J. 5/3, Kulcsár 2, Úr, Horváth Fr. 2, Horváth Fa. 1 Edző: Ambrus Péter
Az eredmény alakulása. 4. perc: 12–4. 7. p.: 14–10. 10. p.: 23–18. 13. p.: 23–24. 18. p.: 31–26. 20. p.: 33–31. 24. p.: 42–31. 28. p.: 47–33. 30. p.: 54–33. 33. p.: 61–35. 36. p.: 61–45
Kosztas Keramidas: – Jól kezdtünk, néhány perc alatt tízpontos előnyt alakítottunk ki, de utána túlzottan elkényelmesedtünk. A nagyszünetben megbeszéltük a történteket, és a harmadik negyedet már csapatként dolgozva, fókuszálva hoztuk le, amivel el is dőlt a mérkőzés.
Ambrus Péter: – Tudtuk, hogy a Cegléd otthonában nem lesz egyszerű dolgunk. Az első félidőben működött a védekezésünk, emiatt tudtunk pariban lenni. Utána érthetetlen módon a támadásokban nem tudtunk hatékonyak lenni, a harmadik negyedben csak két pontot dobtunk, ez okozta a végeredményt. A záró szakaszt egálra hoztuk, de egy ilyen harmadik negyedet egyetlen csapat sem engedhet meg magának.
A szombati győzelem után szerdán máris újabb mérkőzést játszunk. Ezúttal ideiglenes otthonunkban Monoron fogadjuk a Zalaegerszeget.
A két csapatnak a hosszabb távú célja különböző, de ennek eléréséhez mindkét alakulatnak jó lenne a győzelem. Vendégeink továbbra is győzelem nélkül állnak a bajnokságban, de a PINKK kétszeri legyőzése mellett egy további győzelemmel még elkerülhetnek az utolsó helyről. Ezt a további győzelmet pedig minden bizonnyal ellenünk is megpróbálják megszerezni.
Az alapszakasz vége felé már egészen versenyképesen, szoros mérkőzéseket játszottak, de szombaton a BEAC ellen ismét egy nagyobb arányú vereségbe futottak bele. Minden bizonnyal szeretnének visszatalálni a korábbi formájukhoz és borsot törni az orrunk alá. Ebben pedig segítségükre lehet a néhány mérkőzéssel ezelőtt igazolt egykori mexikói válogatott Gabriella Saad is.
Nálunk az a kitűzött cél, hogy ebben az utolsó szakaszban valamennyi mérkőzésünket szeretnénk megnyerni. Ebben kicsit nehezíti majd a helyzetünket, hogy a szombati győzelmet követően többen is kisebb-nagyobb sérüléssel bajlódnak, játékuk kérdéses a szerda esti mérkőzésen. Ennek ellenére bármilyen összeállításban is játszunk majd, a cél nem lehet más, mint a győzelem megszerzése.
A zárt kapus mérkőzés szerda este 6-kor kezdődik. A szokásos felületeinken beszámolunk az eredmény alakulásáról, így mindenki követheti a meccset a már megszokott módon.
PINKK-PÉCSI 424–VBW CEKK CEGLÉD 64–77 (11–24, 11–17, 18–21, 24–15)
Kozármisleny, zárt kapuk mögött. V: Kovács N., Jakab, Horváth Cs.
PINKK: VORPAHL 25/6, Zubac 10, Szücs Lilla 4, Demeter N. 6, Kovács K. 4. Csere: Zsilinszki 3, Horváth Zs., Tenyér 5, Borbás 5/3, Pucz 2. Edző: Vanja Miljkovic
CEGLÉD: Ortiz 4, SOTIRIU 13/3, Gorjanácz 5/3, McBryde 9/3, MOORE 29. Csere: Révész L. 2, Marossy-Ruják 3, Kobolák 5/3, Szirony 5, Filipowicz, Viszmeg 2. Edző: Kostas Keramidas
Az eredmény alakulása. 3. perc: 1–6. 6. p.: 5–15. 13. p.: 11–32. 17. p.: 17–34. 23. p.: 25–52. 26. p.: 32–58. 33. p.: 44–68. 37. p.: 54–72
Nyilatkozatok
Vanja Miljkovics: – Erről a mérkőzésről nincs sok értelme beszélni, fel kell frissíteni a fejünket, és felkészülni a jövő heti fontos meccsünkre.
Konstas Keramidas: – Szerettük volna bebizonyítani, hogy a felső házba tartozunk. Működött, ami a legutóbbi itteni mérkőzésünkön, főleg, hogy a PINKK-nek több játékosa is hiányzott.