szombat, 09 április 2022 10:14

A BKG-nál folytatjuk

Elkezdődnek a visszavágók a play-out során, így a negyedik fordulóban is idegenben lépünk pályára. Ezúttal a BKG-hoz látogatunk Szigetszentmiklósra, akiket az alsóházi rájátszás első fordulójában magabiztosan tudtunk legyőzni.

A célunk most is ez lenne, hiszen egy újabb győzelemmel már teljesen nyugodtan játszhatnánk a folytatásban, de nem számíthatunk könnyű mérkőzésre. Elég, ha csak felidézzük, hogy a felkészülés és a bajnokság során is csak hosszabbításban sikerült nyernünk a szigetszentmiklósi csarnokban. Ráadásul a hazai csapat az életéért játszik majd, hiszen egy vereséggel nagyon rossz helyzetbe kerülnének, tekintettel arra, hogy a rájátszás során még nyeretlenek, a PINKK viszont rajtuk kívül a BEAC-ot is le tudta győzni, így lépéselőnybe került.

Mint ahogy a szezon végén eddig sem voltak könnyű meccseink, ezúttal is kemény, nehéz találkozóra számíthatunk, de bízunk a legjobbakban. A mérkőzés vasárnap este fél 7-kor kezdődik, az eredmény alakulásáról a szokott módon számolunk be.

Hajrá CEKK!

 

vasárnap, 03 április 2022 15:40

Nem sikerült visszavágni

ELTE BEAC ÚJBUDA–VBW CEKK CEGLÉD 80–63 (15–15, 21–19, 20–18, 24–11)

Budapest, Gabányi-sportcsarnok, 70 néző. Vezette: Minár, Lengyel, Oláh

BEAC: Ivanova 8/6, CZANK 12/6, BOROS J. 17/9, JUHÁSZ A. 5/3, BARNAI 4. Csere: Boros B. 7/3, MÉRÉSZ B. 18/6, Koch 9/6. Edző: Horváth Bianka

CEGLÉD: Rakita, Holesinská 12/6, Szabó Fanni 6, Szabó P. 2, BAUGH 21. Csere: Szabó D., Szerelem-Kobolák 5/3, KATONA SZ. 12/6, Laufer 3, Szirony 2. Edző: Sandro Orlando

Az eredmény alakulása. 4. perc: 6–4. 8. p.: 13–13. 13. p.: 21–17. 17. p.: 30–26. 23. p.: 40–40. 28. p.: 52–48. 33. p.: 65–56. 37. p.: 72–62

Kipontozódott: Szabó Fanni (39. p.)

 

Horváth Bianka: – A negyedik negyed elején hullámvölgyben voltunk, utána a védekezésünk összeállt, külső dobásaink pedig nagy hatékonysággal beestek. Az edzéseken is jobban mennek a távoli dobások, mint a közeliek.

Sandro Orlando: – Húsz percig sikerült csapatként játszanunk, utána sok problémával szembesültünk. A játékosok elkezdtek egyénieskedni, dobásaink előkészítetlenek voltak, ráadásul sok eladott labdánk volt.

 

péntek, 01 április 2022 08:45

Következik a BEAC

A 9-12. helyért zajló rájátszás harmadik fordulójában a BEAC-hoz látogatunk. Vendéglátóink számára már lényegesen kisebb a mérkőzés tétje, hiszen múlt héten legyőzték a BKG-t, amivel megszerezték azt az egyetlen győzelmet, amire szükségük volt ahhoz, hogy bebiztosítsák a 9. helyet.

Számunkra persze sokkal több a tét. Egyrészt minél előbb szeretnénk mi is bebiztosítani a 10. helyet, másrészt a PINKK-hez hasonlóan nekik is szeretnénk visszavágni a januári vereségért. A csapat ennek tudatában készült a héten, így bízhatunk benne, hogy folytatódik az elmúlt hetek sorozata.

Ahogy vezetőedzőnk, Sandro Orlando fogalmazott: Két jó hazai mérkőzés után, most idegenben kell majd jó meccseket játszanunk. Elsőként a BEAC ellen, akik egy jó csapat, két legjobbjuk Czank Timi és Mérész Beatrix, de biztos vagyok benne, hogy a csapatunk megfelelő erőbedobással játszik majd. Az eheti edzések alapján úgy gondolom, hogy a csapat megértette, mennyire fontos ez a meccs és szerintem készen állnak, hogy egy jó meccset játsszanak.

A találkozó szombaton 17 órakor kezdődik Újbudán. A mérkőzés alakulásáról a szokott felületeinken számolunk be.

Hajrá CEKK!

 

vasárnap, 27 március 2022 15:53

A második meccs is megvan

BW CEKK Cegléd–PINKK Pécsi 424 92–80 (18–20, 21–16, 31–27, 22–17)

Albertirsa, 60 néző. Vezette: Nyilas, Németh P., Sallai

CEGLÉD: Szabó D. 2, HOLESINSKÁ 27/12, SZABÓ FANNI 16/3, Szabó P. 10, BAUGH 18. Csere: Katona Sz. 7/3, Kobolák 3/3, Rakita, Laufer 9, Szirony. Edző: Sandro Orlando

PINKK: MUJOVICS 22/9, HORVÁTH BOGLÁRKA 22/12, Szücs Luca 3/3, Jáhni 8/3, DAVIS STEWART 14. Csere: Zsilinszki 3/3, Tenyér 2, Kovács K., Révész L. 6. Edző: Kovács Dénes

Az eredmény alakulása. 3. perc: 4–5. 7. p.: 11–13. 10. p.: 18–20. 14. p.: 29–27. 18. p.: 35–32. 20. p.: 39–36. 25. p.: 57–47. 28. p.: 66–56. 30. p.: 70–63. 34. p.: 78–69. 38. p.: 86–74

Kipontozódott: Horváth Boglárka (40. p.)

 

Sandro Orlando: – A nézők szempontjából látványos mérkőzés volt, sok ponttal, különösen a harmadik negyedben. Rosszul kezdtünk, főleg védekezésben, nagyon lassúak voltunk, de utána sikerült rendezni a sorokat, és örülünk, mert egymás után a második mérkőzésünket nyertük meg.

Kovács Dénes: – A Cegléd kilencvenkét pontja mindenképpen szép teljesítmény, viszont a védekezésünk tekintetében ez problémás. Nyolcvan dobott ponttal idegenben nyerni kellene, de a védekezésünk teljes csődöt mondott. Nem engedhetjük meg magunknak, és nem foghatjuk semmire, hogy ennyi pontot kapunk egy meccsen. Van még négy találkozónk, meg kell mutatnunk, hogy ilyen támadójáték mellett, olyan védekezéssel, mint a múlt héten, mindenkit meg tudunk verni a bajnokság playoutjában.

 

Szombaton az első forduló két győztes csapata találkozik majd Albertirsán. A PINKK 12. helyről kezdte a play-out szereplést, de a 9. helyről induló BEAC otthonában nyerni tudtak az első fordulóban. Ebből is következtethetünk rá, hogy nem lesz egyszerű a mérkőzésen, hiszen aktuális vendégeink a múlt heti meccshez hasonlóan ismét az életükért játszanak.

Persze mi is komolyan vesszük a találkozót, van is miért, hiszen pont Albertirsán szerezte meg első alapszakasz győzelmét a baranyai csapat, illene visszavágni nekik azért a vereségért és megmutatni, hogy akkor pont a legrosszabb pillanatában volt csapatunk, azóta sikerült előrelépni és elindultunk felfelé a gödörből.

Ha ott tudjuk folytatni, ahol a BKG ellen abbahagytuk, akkor nem lehet gondunk a szombat este 6-kor kezdődő találkozón, és ahogy edzőnk is fogalmazott, a play-out három hazai mérkőzésén nem is lehet más a cél, az elfogadható eredmény, csakis a győzelem.

 

 

vasárnap, 20 március 2022 16:10

Győzelemmel kezdtük a rájátszást

VBW CEKK Cegléd–BKG-PRIMA Szigetszentmiklós 82–68 (24–19, 27–13, 17–15, 14–21)

Albertirsa, 50 néző. V: Pozsonyi, Horváth Cs., Németh P.

CEGLÉD: Szabó D., SZABÓ FANNI 13/3, HOLESINSKA 26/6, Szabó P. 6, Baugh 10. Csere: Katona 4, Kobolák 6, Laufer 12/6, Szirony, Rakita 5/3, Viszmeg. Vezetőedző: Sandro Orlando

BKG: Zsivaljevics 10/6, Vári 7/6, Davis 5, CAMPISANO 12, ALDAZABAL 10/3. Csere: Angyal 12/3, Benke 2, Mudra 6/6, Raus 4/3. Vezetőedző: Gedei Tibor

Az eredmény alakulása. 3. p.: 6–8. 7. p.: 17-12. 10. p.: 24–19. 14. p.: 38–25. 18. p.: 46–30. 20. p.: 51–32. 23. p: 53–35. 26. p: 58–41. 30. p.: 68–47. 34. p: 76-53. 38. p: 80-63. 

 

Sandro Orlando: – Boldogok vagyunk, mert hosszú idő után végre nyertünk. Nagyon jól dolgoztak a lányok a héten, koncentráltak, összeszedettek voltak, és hétvégén csak így lehet nyerni. Az első harminc percben nagyon jól védekezett a csapat, utána láttam, hogy kicsit kiengedtek a lányok, de dolgozunk tovább, hogy ez a következő meccsen már 35 perc, vagy még annál is több legyen. 

Gedei Tibor: – Gratulálok a Ceglédnek, az első félidőben a játék minden elemében jobbak voltak. Amit megbeszéltünk, hogy gyorsan játszunk, abból semmi nem valósult meg. Nagyon statikusak voltunk és a lepattanó harcot is elbuktuk, pedig erre fókuszáltunk, próbáltunk készülni. A második félidőben elkezdtünk agresszívabban játszani, többet futni, de sokáig sajnos nem tudtunk közelebb kerülni az ellenfélhez. Nehéz időszak ez, de próbálunk menni tovább és készülni a következő mérkőzésre. 

 

péntek, 18 március 2022 16:05

A BKG ellen kezdjük a rájátszást

10. helyen zártuk az alapszakaszt, amiből következik, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is az alsóházi rájátszásban folytatjuk. A 9-12. helyért zajló mérkőzések sorát az alapszakaszt 11. helyen záró BKG-PRIMA Szigetszentmiklós csapata ellen kezdjük hazai pályán.

Ahogy vezetőedzőnk fogalmazott, rögtön az egyik kulcsfontosságú mérkőzés vár ránk szombaton este 6-tól Albertirsán a BKG ellen, ráadásul ez lesz az első olyan hazai meccsünk, amit már védettség igazolása nélkül bárki megtekinthet a helyszínen.

A BKG-val, ha a felkészülési időszakot is számoljuk, ebben a szezonban már háromszor találkoztunk. Idegenben mindkétszer hosszabbításban győztük le őket, hazai pályán pedig elég volt a rendes játékidő a győzelemhez. Van tehát motivációja bőven a Szigetszentmiklósnak, akik biztosak lehetünk benne, hogy nagyon készülnek erre a meccsre. A feladat nem lesz egyszerű, de mindenképpen az újabb győzelem megszerzése a célunk.

Hajrá CEKK! 

 

2022. március 5-től egyedülálló sportműsorral találkozhatnak a nézők a Tippmix újonnan induló YouTube-csatornáján és a legnagyobb podcast szolgáltató felületeken. A Mester2es névre keresztelt, labdarúgás és sportfogadás fókuszú sorozatban Berkesi Judit sportriporter és László Ági, a Kislány, nagyfoci blog alapítója nyújt új perspektívát és exkluzív információkat a sport világáról.

A Szerencsejáték Zrt. árbevételének 54%-át a sportfogadás adja, amelyből a legnagyobb szeletet a futball hasítja ki. A felmérések azt mutatják, hogy a milliós méretű sportfogadói kör tagjai előzetesen és folyamatosan széleskörűen tájékozódnak a fogadásokkal kapcsolatos olyan információkról, amelyek segítik őket a piacok jobb megismerésében és a sikeresebb eredményekben. A Szerencsejáték Zrt. új műsorának elindításával ebben kíván szakmai segítséget és teljesebb körű szolgáltatást adni szórakoztató formában, hazánkban egyedülálló formátumban.

Rendhagyó módon a Mester2es-ben két női műsorvezető segíti a fogadókat, azonban a hölgyeket senkinek sem kell bemutatni: Juditot a televízióból ismerheti minden futballrajongó, Ági az online platformok egyik legismertebb és legaktívabban alkotó bloggere, aki otthonosan mozog a sportfogadás világában is. Judit szakterülete elsősorban a hazai és női labdarúgás, Ági pedig a nemzetközi futball szakértője, így a páros tökéletesen kiegészíti egymást.

A műsor adásai tervezetten havonta minimum két alkalommal lesznek láthatóak először a Tippmix Youtube-csatornáján, majd a megjelenést követően a legnépszerűbb podcast streaming felületeken (pl.: Spotify, Apple Podcasts) és a Szerencsejáték Zrt. saját közösségi felületén is hallgathatóvá, illetve visszanézhetővé válnak a különböző részek.

Az első alkalommal a Mester2es rögtön dupla adással várja a nézőket, amelynek vendége Marco Rossi szövetségi kapitány volt. A beszélgetés során többek között a közelgő Nemzetek Ligája mérkőzésekkel kapcsolatos elvárásokról is faggatták a mestert.

Ha kíváncsivá tettek, nem kell mást tenned, mint megnézni adásukat: https://youtu.be/vy28HQllEpU

Amennyiben tetszett az első rész, iratkozz fel és kövesd a Tippmix Youtube-csatornáját vagy hallgasd vissza az adásokat a legnépszerűbb podcast streaming felületek valamelyikén! Hamarosan újabb adásokkal jelentkeznek!

csütörtök, 10 március 2022 09:17

A második félidő már rendben volt

A második félidő, és leginkább az utolsó 15 perc, már rendben volt. Onnan kellene folytatni a következő találkozón.

NKA UNIVERSITAS PEAC–VBW CEKK CEGLÉD 80–66 (18–12, 31–16, 15–18, 16–20)

Pécs, 650 néző. V: Farkas, Kovács N., Földesi.

PEAC: Dudásová, MARSHALL 11/3, WENTZEL 14/3, NELSON 21, KISS V. 20. Csere: Simon Zs. 4, Sarok 5/3, Szelcova 2, Brajkovics 3/3, Olawuyi, Bojtár, Laczkó. Edző: Csirke Ferenc

CEGLÉD: SZABÓ FANNI 18/3, Szirony, HOLESINSKÁ 20/3, Szabó P. 2, BAUGH 14. Csere: Katona Sz. 6/3, Szabó D. 2, Laufer 2, Kobolák 2, Rakita, Viszmeg. Edző: Sandro Orlando

Az eredmény alakulása. 2. perc: 6–0. 8. p.: 14–10. 13. p.: 25–14. 18. p.: 39–23. 21. p.: 53–28. 26. p.: 61–36. 32. p.: 66–48. 37. p.: 73–58

 

Csirke Ferenc: – Megérdemelt győzelmet arattunk. Az elején jól védekeztünk, az indításaink is sikeresek voltak. Amikor harminc pont lett az előnyünk, akkor akadt egy cseppnyi hiányérzetem, hiszen becseréltem a fiatalokat, ilyenkor pedig a rutinos kosarasoknak nagyobb a felelősségük. Ez vonatkozik a jelenre, de a jövőre is. A végső sikerünk azért nem forgott veszélyben.

Sandro Orlando: – Nem ez az első eset, hogy egy–egy negyedet, máskor egy félidőt is elvesztegetünk. Most is sok időnek kellett eltelnie, mire feleszméltünk. A Pécs sokkal jobb volt nálunk, ennek ellenére próbálok a pozitív élményekre emlékezni abból, amik itt értek minket.  

 

kedd, 08 március 2022 09:07

A PEAC-nál zárjuk az alapszakaszt

Az utolsó alapszakasz mérkőzésünket vívjuk szerdán este a PEAC csarnokában. Eredetileg a Szekszárddal játszottak volna, velünk pedig szombaton, de megcserélték a két mérkőzést, mivel a szekszárdiak mégis folytatják európai kupaszereplésüket.

Az alapszakaszbeli végső helyezésünk szempontjából számunkra nincs tétje a jóval esélyesebb pécsiek elleni mérkőzésnek, mert bárhogy is alakul az eredmény, már most biztos, hogy a 10. helyen zárjuk a bajnokság első szakaszát. Ezzel szemben vendéglátóink még akár a harmadik helyre is odaérhetnek, ami számukra fontos lenne a rájátszás szempontjából.

Nekünk a találkozó szempontjából a legfontosabb, hogy a bajnokság második szakaszára minél jobban fel tudjunk készülni, éles helyzetben tudjuk gyakorolni az elképzeléseinket, mert az igazán fontos meccsek március második felében és áprilisban várnak ránk. Addigra pedig jó lenne kijavítani a hibákat, megszilárdítani a védekezésünket.

A mérkőzés szerdán 18 órakor kezdődik, az eredmény alakulásáról pedig a megszokott csatornáinkon számolunk be.

 

The Joomla! name is used under a limited license from Open Source Matters in the United States and other countries. LTheme.com is not affiliated with or endorsed by Open Source Matters or the Joomla! Project.

Designed by LTheme.com - Powered by Joomla!

Copyright © 2013 LTheme.com. All rights reserved. Many features demonstrated on this website are available only in template.

All stock photos used on this template demo site are only for demo purposes and not included in the template package.

Search