A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) bejelentette a női kosárlabda Európa Kupa csoportok buborékos tornáinak házigazdáit. A minket érintő négyes, a C-csoport Törökországban, a szír határ mellett játszik majd. Hatay ad otthont a tornának, ahol a a házigazdák mellett a Szpartak Moszkvával és az Adanával mérkőzünk meg. A buborékos tornát 2021. január 19. és 22. között rendezik, a csapatok egy kört játszanak egymással és az első két helyezett jut majd tovább.

kedd, 24 november 2020 08:34

Változás az Európa Kupában

A FIBA hivatalos honlapján tette közzé, hogy változott többek között a női Európa Kupa lebonyolítása. Az oda-visszavágós rendszert eltörölték, helyette buborékos rendszerben minden csoport külön-külön helyszínen fog pályára lépni, a csapatok pedig egy-egy meccset játszanak majd egymás ellen.

Az alapszakasz csoportmeccseire január 19-22. között kerül sor. A csoport valamennyi mérkőzése egy helyszínen lesz majd, és minden csapat 1-1 mérkőzést vív ellenfeleivel. Minden csoport első két helyezettje jut majd tovább, és a női Euroligából nem érkezik senki a továbbjutókhoz.

A nyolcaddöntőket és a negyeddöntőket is külön buborékokban tartják majd a sorsolásnak megfelelően, méghozzá március 16-18. között. A Final Fourt pedig április 9-11. között rendezik majd egy újabb buborékban.

csütörtök, 03 szeptember 2020 16:08

Megszületett a döntés az Európa Kupáról

Kedden ülésezett a nemzetközi szövetség illetékes szervezete és arról határozott, hogy a női kosárlabda Európa Kupa selejtezőit december 10-én és 17-én bonyolítják le. A sorozat minket is érintő 32 csapatos csoportköre az eredetileg tervezett októberi dátum helyett majd csak 2021. január 7-én indul. Ekkor az eredeti tervek szerint nyolc darab négycsapatos csoportban küzdenek a résztvevők.

Mint arról korábban már beszámoltunk, mi két török és egy orosz csapattal kerültünk egy csoportba. Az eredeti tervek szerint január 7-én Moszkvában kezdünk, majd 3 hazai mérkőzés után február végén következik a két törökországi túra. Így a korábbi évektől eltérően ősszel csak a bajnokságra koncentrálhatunk.

hétfő, 17 augusztus 2020 08:31

Sorsoltak az Európa-kupában

Sorsoltak az Európa-kupában. Két török és egy orosz csapat vár majd ránk a csoportkörben.

A korábbi években többször az Euroligában is szereplő török Hatay-t valószínűleg nem kell majd bemutatni senkinek, az orosz Szpartak Moszkvával pedig 2016-ban már találkoztunk a csoportkörben. Persze 2016 óta mindkét csapat jelentősen átalakult, így a korábbi meccsből csak annyira érdemes következtetni, hogy mivel akkor oda-vissza vertük őket, bizonyára szeretnének visszavágni nekünk.

Harmadik ellenfelünk szintén egy török csapat lesz, a tengerparti Adana városában.

Nem mondhatjuk, hogy szerencsénk volt az utazások tekintetében, hiszen 3 hosszabb utazás vár majd ránk, míg a Szekszárd és a Győr egy csoportba került, nekik lesz egy rövid, belföldi útjuk is.

hétfő, 17 augusztus 2020 06:30

Ma sorsolnak az Európa-kupában

Ma 10 órakor kezdődik az Európa-kupa és az Euroliga csoportkörének sorsolása. Aki élőben szeretné követni a sorsolási ceremóniát, ezen a linken megteheti:
https://www.youtube.com/watch?v=fOKHARNVz88
szombat, 15 augusztus 2020 11:27

Újabb résszel jelentkezik a Kosaras perCEKK

Újabb résszel jelentkezik YouTube csatornánkon a Kosaras perCEKK.
Ezúttal az utánpótlással foglalkozunk kicsit, valamint az Európa-kupa minket is érintő, sorsolás előtti információiról is szót ejtünk.
 
Aki még nem tette meg, nyugodtan iratkozzon fel YouTube csatornánkra is!
hétfő, 10 augusztus 2020 12:07

Körvonalazódik az Európa-kupa mezőnye

Jövő hétfőn már sorsolnak az Európa-kupára, bár a FIBA hivatalos testülete majd szeptember 1-én ül össze, és dönt a járvány-helyzet alapján a sorozatok lebonyolításának módjáról, időpontjairól.

Azt azonban már tudni lehet, hogy 33 csapat adta le nevezését az Európa-kupára, és a mezőny az Euroliga selejtező két vesztesével egészül ki. Így összesen 35-ös lesz a létszám.

A csoportok kialakításához továbbra is két részre osztják Európát 1-es és 2-es konferenciára, amit leginkább keleti és nyugati konferenciaként emleget a köznyelv. Változás azonban az előző évekhez képest, hogy a magyar csapatok visszakerültek az 1-es (keleti) konferenciába, így a korábbi francia, spanyol ellenfeleket biztosan elkerüljük. Az ide sorolt 15-csapathoz csatlakozik majd az Aluinvent DVTK - Izmit Belediyespor Euroliga selejtező vesztese, és ez a 16 csapat kerül a csoportokba.

A 2-es konferenciában több csapat van, így ott 6 csapatnak selejtezőt kell játszani a csoportkörért.

Az Euroliga selejtezőjéből érkező csapat mellett orosz, török, lengyel, cseh, svéd, izraeli és ukrán ellenfelünk lehet, nem megfeledkezve a Szekszárdról és a Győrről.

A sorsolási kalapokat még nem ismerve, ezek a csapatok alkotják majd az 1-es konferencia csoportkörének mezőnyét:

Aluinvent DVTK vagy Izmit Belediyespor (török), Szpartak Moszkva (orosz), MBA Moszkva (orosz), Ormanspor Genclik (török), Bellona Kayseri Basketbol (török), Birevim Elazig il Özel Idare (török), Büyükeshir Beledyesi Adana (török), Hatay BB (török), Atomerőmű KSC Szekszárd, UNI Győr, Gorzow (lengyel), KP Brno (cseh), A3 Basket Umea (svéd), Neve David Ramla (izraeli), BC Prometey (ukrán) és természetesen a CEKK.

kedd, 28 július 2020 08:00

Beneveztünk az Európa-kupára

Minden szurkoló tisztában van vele, hogy a járványhelyzet miatt idő előtt véget ért a kosárlabda szezon. Hazánkban nem hirdettek bajnokot és bajnoki végeredményt, a szövetség pedig az elmúlt három szezon eredményei alapján osztotta ki a nemzetközi induló helyeket. Ez alapján csapatunk az Európa-kupára szerzett indulási jogot.

Bár a nemzetközi helyzet még most sem tekinthető biztosnak, a FIBA is több verzióval készül a lebonyolításra, mi valljuk, hogy ha lehetőséget kapunk valamire, azzal élni kell, így beadtuk nevezésünket az Európa-kupára. Bízunk benne, hogy gond nélkül zajlik majd a szezon és büszkén képviselhetjük majd a magyar bajnokságot a nemzetközi porondon.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a sorsolást augusztus 17-én, délelőtt 10 óra után rendezik majd. Természetesen erről az eseményről is tájékoztatjuk majd szurkolóinkat.

szerda, 22 július 2020 03:21

Jövő hónapban sorsolnak az Európa-kupában

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) kihirdette a még nem kisorsolt európai kupák sorsolási időpontjait. Így már tudjuk, hogy a minket is érintő női Európa-kupa 2020/2021-es idényének sorsolását augusztus 17-én, egy hétfői napon rendezik majd. Délelőtt 10 órától kezdődik majd a ceremónia, melynek keretein belül előbb az Európa-kupa, majd a női Euroliga selejtezőit és főtábláit ismerhetjük meg.

Szűk egy hónap múlva tehát már tudni fogjuk, milyen nemzetközi kalandok várnak ránk a következő szezonban.

2. oldal / 2

The Joomla! name is used under a limited license from Open Source Matters in the United States and other countries. LTheme.com is not affiliated with or endorsed by Open Source Matters or the Joomla! Project.

Designed by LTheme.com - Powered by Joomla!

Copyright © 2013 LTheme.com. All rights reserved. Many features demonstrated on this website are available only in template.

All stock photos used on this template demo site are only for demo purposes and not included in the template package.

Search