péntek, 18 március 2022 16:05

A BKG ellen kezdjük a rájátszást

10. helyen zártuk az alapszakaszt, amiből következik, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is az alsóházi rájátszásban folytatjuk. A 9-12. helyért zajló mérkőzések sorát az alapszakaszt 11. helyen záró BKG-PRIMA Szigetszentmiklós csapata ellen kezdjük hazai pályán.

Ahogy vezetőedzőnk fogalmazott, rögtön az egyik kulcsfontosságú mérkőzés vár ránk szombaton este 6-tól Albertirsán a BKG ellen, ráadásul ez lesz az első olyan hazai meccsünk, amit már védettség igazolása nélkül bárki megtekinthet a helyszínen.

A BKG-val, ha a felkészülési időszakot is számoljuk, ebben a szezonban már háromszor találkoztunk. Idegenben mindkétszer hosszabbításban győztük le őket, hazai pályán pedig elég volt a rendes játékidő a győzelemhez. Van tehát motivációja bőven a Szigetszentmiklósnak, akik biztosak lehetünk benne, hogy nagyon készülnek erre a meccsre. A feladat nem lesz egyszerű, de mindenképpen az újabb győzelem megszerzése a célunk.

Hajrá CEKK! 

 

2022. március 5-től egyedülálló sportműsorral találkozhatnak a nézők a Tippmix újonnan induló YouTube-csatornáján és a legnagyobb podcast szolgáltató felületeken. A Mester2es névre keresztelt, labdarúgás és sportfogadás fókuszú sorozatban Berkesi Judit sportriporter és László Ági, a Kislány, nagyfoci blog alapítója nyújt új perspektívát és exkluzív információkat a sport világáról.

A Szerencsejáték Zrt. árbevételének 54%-át a sportfogadás adja, amelyből a legnagyobb szeletet a futball hasítja ki. A felmérések azt mutatják, hogy a milliós méretű sportfogadói kör tagjai előzetesen és folyamatosan széleskörűen tájékozódnak a fogadásokkal kapcsolatos olyan információkról, amelyek segítik őket a piacok jobb megismerésében és a sikeresebb eredményekben. A Szerencsejáték Zrt. új műsorának elindításával ebben kíván szakmai segítséget és teljesebb körű szolgáltatást adni szórakoztató formában, hazánkban egyedülálló formátumban.

Rendhagyó módon a Mester2es-ben két női műsorvezető segíti a fogadókat, azonban a hölgyeket senkinek sem kell bemutatni: Juditot a televízióból ismerheti minden futballrajongó, Ági az online platformok egyik legismertebb és legaktívabban alkotó bloggere, aki otthonosan mozog a sportfogadás világában is. Judit szakterülete elsősorban a hazai és női labdarúgás, Ági pedig a nemzetközi futball szakértője, így a páros tökéletesen kiegészíti egymást.

A műsor adásai tervezetten havonta minimum két alkalommal lesznek láthatóak először a Tippmix Youtube-csatornáján, majd a megjelenést követően a legnépszerűbb podcast streaming felületeken (pl.: Spotify, Apple Podcasts) és a Szerencsejáték Zrt. saját közösségi felületén is hallgathatóvá, illetve visszanézhetővé válnak a különböző részek.

Az első alkalommal a Mester2es rögtön dupla adással várja a nézőket, amelynek vendége Marco Rossi szövetségi kapitány volt. A beszélgetés során többek között a közelgő Nemzetek Ligája mérkőzésekkel kapcsolatos elvárásokról is faggatták a mestert.

Ha kíváncsivá tettek, nem kell mást tenned, mint megnézni adásukat: https://youtu.be/vy28HQllEpU

Amennyiben tetszett az első rész, iratkozz fel és kövesd a Tippmix Youtube-csatornáját vagy hallgasd vissza az adásokat a legnépszerűbb podcast streaming felületek valamelyikén! Hamarosan újabb adásokkal jelentkeznek!

csütörtök, 10 március 2022 09:17

A második félidő már rendben volt

A második félidő, és leginkább az utolsó 15 perc, már rendben volt. Onnan kellene folytatni a következő találkozón.

NKA UNIVERSITAS PEAC–VBW CEKK CEGLÉD 80–66 (18–12, 31–16, 15–18, 16–20)

Pécs, 650 néző. V: Farkas, Kovács N., Földesi.

PEAC: Dudásová, MARSHALL 11/3, WENTZEL 14/3, NELSON 21, KISS V. 20. Csere: Simon Zs. 4, Sarok 5/3, Szelcova 2, Brajkovics 3/3, Olawuyi, Bojtár, Laczkó. Edző: Csirke Ferenc

CEGLÉD: SZABÓ FANNI 18/3, Szirony, HOLESINSKÁ 20/3, Szabó P. 2, BAUGH 14. Csere: Katona Sz. 6/3, Szabó D. 2, Laufer 2, Kobolák 2, Rakita, Viszmeg. Edző: Sandro Orlando

Az eredmény alakulása. 2. perc: 6–0. 8. p.: 14–10. 13. p.: 25–14. 18. p.: 39–23. 21. p.: 53–28. 26. p.: 61–36. 32. p.: 66–48. 37. p.: 73–58

 

Csirke Ferenc: – Megérdemelt győzelmet arattunk. Az elején jól védekeztünk, az indításaink is sikeresek voltak. Amikor harminc pont lett az előnyünk, akkor akadt egy cseppnyi hiányérzetem, hiszen becseréltem a fiatalokat, ilyenkor pedig a rutinos kosarasoknak nagyobb a felelősségük. Ez vonatkozik a jelenre, de a jövőre is. A végső sikerünk azért nem forgott veszélyben.

Sandro Orlando: – Nem ez az első eset, hogy egy–egy negyedet, máskor egy félidőt is elvesztegetünk. Most is sok időnek kellett eltelnie, mire feleszméltünk. A Pécs sokkal jobb volt nálunk, ennek ellenére próbálok a pozitív élményekre emlékezni abból, amik itt értek minket.  

 

kedd, 08 március 2022 09:07

A PEAC-nál zárjuk az alapszakaszt

Az utolsó alapszakasz mérkőzésünket vívjuk szerdán este a PEAC csarnokában. Eredetileg a Szekszárddal játszottak volna, velünk pedig szombaton, de megcserélték a két mérkőzést, mivel a szekszárdiak mégis folytatják európai kupaszereplésüket.

Az alapszakaszbeli végső helyezésünk szempontjából számunkra nincs tétje a jóval esélyesebb pécsiek elleni mérkőzésnek, mert bárhogy is alakul az eredmény, már most biztos, hogy a 10. helyen zárjuk a bajnokság első szakaszát. Ezzel szemben vendéglátóink még akár a harmadik helyre is odaérhetnek, ami számukra fontos lenne a rájátszás szempontjából.

Nekünk a találkozó szempontjából a legfontosabb, hogy a bajnokság második szakaszára minél jobban fel tudjunk készülni, éles helyzetben tudjuk gyakorolni az elképzeléseinket, mert az igazán fontos meccsek március második felében és áprilisban várnak ránk. Addigra pedig jó lenne kijavítani a hibákat, megszilárdítani a védekezésünket.

A mérkőzés szerdán 18 órakor kezdődik, az eredmény alakulásáról pedig a megszokott csatornáinkon számolunk be.

 

hétfő, 07 március 2022 14:26

Ezúttal a második negyed cszúszott el

UNI GYŐR MÉLY-ÚT–VBW CEKK CEGLÉD 98–64 (27–22, 23–6, 20–24, 28–12)

Győr, 100 néző. V: Frányó, Söjtöry, Balog.

GYŐR: CANADA 10, Dubei 9/3, Dombai 11/3, TÖRÖK Á. 15/9, MOMPREMIER 20. Csere: Oroszová 9/3, Weninger 7, RUFF-NAGY 10/6, Rozmán, Varga Zs. 1, Baffy 6/6. Edző: Iványi Dalma

CEGLÉD: SZABÓ FANNI 19/3, HOLESINSKÁ 13, Szirony 2, Szabó P. 2, Baugh 10. Csere: Laufer, Kobolák 8/3, Rakita, Szabó D. 3/3, Katona Sz. 7/3. Edző: Sandro Orlando

Az eredmény alakulása. 3. perc: 10–3. 7. p.: 16–17. 12. p.: 33–22. 15. p.: 39–26. 18. p.: 48–26. 24. p.: 60–34. 28. p.: 66–46. 34. p.: 84–54. 38. p.: 92–62.

Kipontozódott: Török Á. (35. p.), Baugh (37. p.)

 

Iványi Dalma: – Alapvetően a győzelem volt a fontos, és a mérkőzés nagy részében azzal a ritmussal tudtunk játszani, ahogy szerettünk volna. A hullámvölgyekből kemény védekezéssel és koncentrált támadójátékkal tudtunk kijönni.

Sandro Orlando: – Örömmel jöttem vissza Győrbe, régi barátok közé. Sokat dolgozunk a csapattal Cegléden, már akadnak jó periódusaink, a szakmai rész rendben van, mentálisan kell még fejlődni. Ez a két legutóbbi nehéz mérkőzés arra volt jó, hogy kis lépésekkel felépítsük a jövő szempontjából fontos játékosokat.

 

péntek, 04 március 2022 14:16

Győrben folytatjuk

Szombaton 17 órától Győrben folytatódik számunkra a bajnokság. A mérkőzésen a hazai csapat az esélyes, de ahogy vezetőedzőnk Sandro Orlando fogalmazott, nekünk elsősorban magunkra kell figyelnünk, még akkor is, ha tisztában vagyunk vele, hogy milyen erős csapat az ellenfelünk.

Számunkra az a fontos, hogy újabb lépést tegyünk előre, támadójátékunk gördülékenyebbé váljon, a védekezésünk pedig fókuszáltabb, agresszívebb legyen. Ezekben kell javulnunk, hogy a szezon végi legfontosabb meccseken megfelelő eredményt érhessünk el. Szerencsére a múlt heti meccsen már látszott, hogy Vicki Baugh fokozatosan tér vissza a játékba, ő is fontos láncszeme a gépezetünknek, és reméljük egyre közelebb kerül a száz százalékos formájához.

A meccs szombaton Győrben, az Egyetemi csarnokban 17 órakor kezdődik, az eredmény alakulásáról szokott felületeinken számolunk majd be.

 

vasárnap, 27 február 2022 16:05

Már megint az utolsó negyed...

Nem kezdtük jól a mérkőzést, sok tiszta helyzetünk maradt ki, de még így is szorosan tudtunk tapadni az ellenfélre, majd a harmadik negyedben megfordítottuk az állást. Úgy nézett ki, hogy végre megtaláltuk a fogást a Csatán, de ekkor jött az utolsó 10 perces etap, ahol sorban maradtak ki a dobások, az ellenfél pedig minden hibánkat megbüntette és eldöntötte a mérkőzést.

 

VBW CEKK CEGLÉD–LUDOVIKA-FCSM CSATA 79–88 (22–24, 19–22, 25–17, 13–25) 

Albertirsa, 70 néző. V: Praksch, Goda, Nyilas.

CEGLÉD: Szabó D. 3/3, HOLESINSKA 25/9, Szirony, SZABÓ P. 10, BAUGH 18. Csere: Rakita 3/3, Katona 2, Kobolák 2, Szabó Fanni 14/6, Laufer 2. Edző: Sandro Orlando

SOPRON: Dean 14/6, HORVÁTH B. 8/3, LELIK 18/6, Hegedűs 12, GYÖNGYÖSI 16/6. Csere: BÖRÖNDY 13/6. Zele 7/3, Angyal, Strausz. Edző: Tursics Krisztián

Az eredmény alakulása. 3. p.: 9–10. 13. p.: 26–31. 17. p.: 35–43. 23. p.: 49–50. 28. p.: 63–58. 33. p.: 66–71. 38. p.: 71–84

 

Sandro Orlando: – Huszonöt pontot kaptunk az utolsó negyedben, amikor is nagyon buta hibákat vétettünk, amik megbosszulták magukat. A vereség ellenére már láttam egy kis előrelépést a játékunkban. Először látszott a csapaton, hogy van egy centerünk, bár most is csak a harmadik negyedben, de remélem, a csapat emlékezni fog erre és a jövőben többször és hosszabb ideig tudunk majd így játszani.

Tursics Krisztián: – Nagyon puhán játszottunk a mérkőzés elején és igazából azért tudott szoros maradni a mérkőzés, mert az ellenfél könnyű ziccereket hibázott. Persze utána kapcsoltunk és visszakapaszkodtunk a hátrányból, de nagyon nem vagyok elégedett ezzel a teljesítménnyel. A rájátszás szempontjából ez egy nagyon fontos győzelem volt a számunkra.

 

péntek, 25 február 2022 15:54

Az utolsó hazai alapszakasz meccs következik

Az alapszakasz utolsó hazai mérkőzése következik számunkra szombaton este 6-kor, Albertirsán, hiszen az utolsó két fordulóban idegenben lépünk majd pályára. Ellenfelünk a Ludovika-FCSM Csata lesz, akik előttünk állnak a tabellán és a budapesti mérkőzésünkön is győzelemnek örülhettek.

Ha a papírformát nézzük, akkor nem mi vagyunk az esélyesek, vendégeink a Magyar Kupa hétvégén is jól szerepeltek és nem sokon múlt, hogy ők jussanak be a legjobb 4 közé, ne a végső győztes DVTK.

Ennek ellenére ezúttal sem az a célunk, hogy asszisztálunk az ellenfelünk győzelméhez, sokkal inkább az, hogy meglepetést okozzunk és jól kezdjük meg a hosszú szünet utáni záró szakaszt a bajnokságban.

A mérkőzés védettség igazolásával látogatható, a maszk használata a csarnok egész területén kötelező.

 

vasárnap, 13 február 2022 09:14

Sajnos bejött a papírforma

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD–VBW CEKK CEGLÉD 88–45 (25–14, 19–12, 26–9, 18–10)

Szekszárd, 800 néző. Vezette: Ádám J., Nagy V., Minár

SZEKSZÁRD: STUDER 5/3, MIKLÓS M. 14/6, Bálint R. 2, GOREE 20, Krnjics 12. Csere: Friskovec 5/3, Holcz 5, MILICS 21, Mányoky 4, Horváth D., Szücs G. Edző: Djokics Zseljko

CEGLÉD: Holesinska 9/3, Szabó Fanni 6, Szirony 1, Baugh, Szabó P. 7. Csere: Szabó Flóra 8, Katona Sz. 3, Kobolák 2, Szabó D. 3/3, Laufer 6. Edző: Sandro Orlando

Az eredmény alakulása. 4. perc: 11–5. 7. p.: 21–11. 12. p.: 27–14. 15. p.: 36–16. 19. p.: 42–26. 21. p.: 48–26. 25. p.: 56–26. 28. p.: 63–33. 30. p.: 70–35. 33. p.: 77–37. 37. p.: 84–42

Djokics Zseljko: – Négy hete játszottunk legutóbb hazai pályán és két hete volt az előző mérkőzésünk. Vissza kellett szokni, az első félidőben emiatt sok ziccert ki is hagytunk. Viszont keményen védekeztünk, az utolsó három percben pedig lehetőségem volt húsz év alatti csapatot pályára küldenem.

Sandro Orlando: – Nem történt meglepetés, euroligás csapat vert meg minket. Sokáig csak edzeni tudtunk, mérkőzést nem játszottunk. Kaptunk emiatt egy kisebb pofont, nem úgy érkeztünk Szekszárdra, ahogy kellett volna.

 

péntek, 11 február 2022 07:17

Szombaton Szekszárdon

Bár még tart a válogatott szünet a bajnokságban, a szünet előtti utolsó fordulót nem tudtuk az eredeti időpontban letudni, mivel a Szekszárdnak Euroliga kötelezettsége volt. Így holnap játsszuk le a mérkőzést, 18 órai kezdettel.

Mint az a fenti mondatból is kiderül, nagyon erős, az Euroligában szereplő csapat lát vendégül minket, több hazai válogatottal, rutinos légiósokkal. Nemrég a Salamanca-t is hosszabbításos meccsre kényszerítették, így az esélyesség terhe ezúttal se nyomja a vállunkat.

Nálunk a sérülések kezdenek helyrejönni, talán már csapatkapitányunk is pályára léphet a meccsen. Ahogy vezetőedzőnk fogalmazott a mérkőzés előtt: Dolgozunk rajta, hogy sérültjeink visszatérhessenek. Bár emiatt nem vagyunk csúcsformában, de remélhetőleg lépésről lépésre sikerül javulni, a szombat esti meccsen pedig megvalósítani azt, amit kell, okosan játszani.

A mérkőzés alakulásáról szokott felületeinken számolunk be. Hajrá CEKK!

 

The Joomla! name is used under a limited license from Open Source Matters in the United States and other countries. LTheme.com is not affiliated with or endorsed by Open Source Matters or the Joomla! Project.

Designed by LTheme.com - Powered by Joomla!

Copyright © 2013 LTheme.com. All rights reserved. Many features demonstrated on this website are available only in template.

All stock photos used on this template demo site are only for demo purposes and not included in the template package.

Search