csütörtök, 15 október 2020 08:12

Jó védekezéssel sikerült nyerni

Nagyon figyeltek a lányok, nehogy megint rosszul kezdjük a mérkőzést, mint a Vasas ellen, ennek pedig meg is lett az eredménye, mert két és fél percnyi játék után 10-0 állt az eredményjelzőn. Időt is kértek a vendégek, némiképp rendezték soraikat és kicsit zárkóztak, 21-14-es állásnál érkezett az első szünet.

A második negyedben is koncentráltan játszottunk, bár ezt a negyedet csak két ponttal nyertük meg végül, így is 39-30-as vezetésnél mehettünk az öltözőbe. Lélektanilag sokat számított, hogy mi vezettünk, hiszen a múltkori feszült hangulat helyett mosolygósan mehettek pihenőre a lányok.

A második félidőben igyekezett keményebben, szorosabban védekezni a vendégcsapat, ez kicsit meg is fogott minket, nagyon keveset dobtunk (mindössze 8 pontot), szerencsére azonban a védekezésre nálunk sem lehetett panasz, de nagyon figyelni kellett, mert a 8-14 arányban elvesztett játékrészben visszazárkóztak a vendégek.

Az utolsó 10 percben tovább folytatták a felzárkózást és ezen a meccsen is 47-46-os állásnál érkezett el a lélektani fordulópont. Szerencsére ezúttal mi vezettünk 1 ponttal, a vendégek zárkóztak fel hozzánk, de nem tudták átvenni a vezetést, nekünk sikerült ismét növelni az előnyt. Végül az utolsó negyedet is megnyertük és ezzel végig vezetve a teljes mérkőzést is 58-53-ra. Nem volt egy pontokban gazdag mérkőzés, sok dobásunk kimaradt, azonban végre jó védekezést láthattak a csapattól a helyszínre kilátogató nézők.

A folytatásban szombaton Budapesten a Ludovika-FCSM Csata vendégeként lépnek majd pályára a lányok. Reméljük, hasonlóan pontos, jó védekezéssel és talán ponterősebb támadójátékkal.

VBW CEKK CEGLÉD–PEAC-PÉCS 58–53 (21–14, 18–16, 8-14, 11–9)

Monor, 70 néző. V: Cziffra, Lengyel, Oláh M.

CEGLÉD: ORTIZ 12/6, Révész L. 2, Sotiriu 7/3, MCBRYDE 12/6, Bozóki 8. Csere: Moore 4, Gorjanácz 6, Szirony 5, Kobolák 3, Böröndy D. Edző: Kostas Keramidas

PEAC: Sánta, WENTZEL 19/6, Strautmane 2, Andusics 4, Kiss V. 7/3. Csere: Sarok 4/3, SZÜCS R. 11/3, Kaposi 6. Edző: Csirke Ferenc

Az eredmény alakulása. 3. perc: 10–0. 6. p.: 15–10. 9. p.: 21–14. 13. p.: 24–14. 16. p.: 33–24. 20. p.: 39–30. 25. p.: 45–37. 28. p.: 45–41. 33. p.: 47–46. 35. p.: 52–46. 38. p.: 52–48

Így látták az edzők

Kostas Keramidas: – Nagyon örülök a győzelemnek. Keményen dolgoztunk, készültünk. A sikerünk kulcsa a fegyelmezett és jó védekezésünk volt, a lányok figyeltek a lepattanókra is.

Csirke Ferenc: – Nagyon bosszús vagyok. A kulcsmomentum az volt, ahogy nulla tizenkettővel elkezdtük a mérkőzést. Idegenben nem szabad így kezdeni, mert rengeteg energiát kellett mozgósítani, hogy felzárkózzunk. Védekezésünk főleg a második félidőben remek volt, de sajnos ilyen dobószázalékkal nem tudunk mérkőzést nyerni.

 

Read 242 times Last modified on vasárnap, 18 október 2020 08:04

The Joomla! name is used under a limited license from Open Source Matters in the United States and other countries. LTheme.com is not affiliated with or endorsed by Open Source Matters or the Joomla! Project.

Designed by LTheme.com - Powered by Joomla!

Copyright © 2013 LTheme.com. All rights reserved. Many features demonstrated on this website are available only in template.

All stock photos used on this template demo site are only for demo purposes and not included in the template package.

Search