péntek, 09 április 2021 15:45

Zalaegerszegre utazunk

Szombaton ismét Zalaegerszegre utazik a csapat, ezzel megkezdjük a Play-out mérkőzések második körét, a visszavágókat. Még tart a bajnokság, de mégis egy új szakasz kezdődik, hiszen a hátralévő három forduló eredményétől függetlenül a 9-12. helyeken már véglegesen eldőlt a csapatok helyezése. Bárhogy is alakulnak a mérkőzések, már egyik csapat sem végezhet sem előrébb, sem hátrébb a tabellán, így inkább már csak barátságos edzőmérkőzések következnek a szezon végén. Persze ettől még presztízs kérdés az egyes csapatoknak a győzelem megszerzése, mint ahogy a Zalaegerszeg bizonyára nem szeretné nyeretlenül zárni ezt a bajnoki szezont, ők tehát ellenünk is úgy lépnek majd pályára, hogy mindent megtesznek a győzelemért.

Nálunk Kostas Keramidas dolgát nehezíti, hogy ebben a helyzetben már sokkal nehezebb motiválni a játékosokat egy fárasztó szezon utolsó napjaiban, ráadásul többen is kisebb sérülésekkel bajlódnak. Ennek ellenére persze szeretnénk nyerni a szombaton 17 órakor kezdődő találkozón, még úgy is, hogy a tervek szerint most sokkal több időt töltenek majd a pályán azok, akiknek a szezon korábbi részében kevesebb lehetőség jutott.

A zárt kapus mérkőzést a MindiGo élőben közvetíti és közösségi oldalainkon mi is beszámolunk az eredmény alakulásáról.

 

Read 22 times

The Joomla! name is used under a limited license from Open Source Matters in the United States and other countries. LTheme.com is not affiliated with or endorsed by Open Source Matters or the Joomla! Project.

Designed by LTheme.com - Powered by Joomla!

Copyright © 2013 LTheme.com. All rights reserved. Many features demonstrated on this website are available only in template.

All stock photos used on this template demo site are only for demo purposes and not included in the template package.

Search