Print this page
kedd, 09 március 2021 13:39

Az utolsó alapszakasz mérkőzés következik

Elérkeztünk az alapszakasz utolsó mérkőzéséhez. Szerdán 18 órától a BEAC csapatát fogadjuk, a tét pedig igencsak nagy számunkra, mert ha a 8 közé akarunk kerülni, mindenképpen győzni kell. És ez még nem is lesz elegendő.

Sajnos nem a saját kezünkben van a sorsunk, mert ahhoz, hogy a 8-ba jussunk, le kell győzni a BEAC-ot és a Vasasnak ki kell kapni a PEAC ellen. Mást nem tehetünk, mint felkészülünk, mindent megteszünk a győzelemért és bízunk benne, hogy a PEAC nyer a fővárosban.

Az utolsó fordulókban már nincs könnyű mérkőzés és ezúttal sem számíthatunk ilyenre. Főleg, hogy mi győzelmi kényszerben lépünk pályára, a BEAC helyzete pedig független az eredménytől, így ők tét nélkül játszhatnak majd.

A mérkőzés zárt kapus lesz, közösségi oldalainkon beszámolunk az eredmény alakulásáról és a MindiGo is élőben közvetíti a találkozót.

 

Read 213 times

Related items