Múlt héten lezárult az alapszakasz első köre, immár a visszavágók következnek holnaptól. Elsőként Miskolcra utazunk, ahol szombaton 17:30-kor játszunk a DVTK-val.
Euroligás ellenfél, akiknek bár idén a korábbi évhez képest kicsit döcögősebb a szezonjuk, ennek ellenére teljesen más dimenziót jelent a keretük, hiszen még a kispadról is válogatott játékosok lépnek pályára.
A DVTK Aréna ráadásul igazi erődítmény a számukra, ahol szép számú hazai közönség biztatja őket még akkor is, ha a nemzetközi porondon idén nem olyan sikeresek, mint az előző évben.
Az esélyesség terhe biztosan nem nyomja majd a vállunkat, így nyugodtan, tiszta fejjel játszatunk, és megpróbálhatunk borsot törni az ellenfél orra alá.


