Print this page
kedd, 26 március 2024 13:33

Megkezdődik a play-out párharc

Szerda este 6-kor megkezdődik a play-out párharc a BKG ellen. A mérkőzés Szigetszentmiklóson lesz, hiszen az egyik csapat második győzelméig tartó párharcban a BKG-nál van a pálya előny, vagyis az első, és ha szükség lesz rá, akkor a harmadik mérkőzést is az ő pályájukon játsszuk majd.

Senkinek sem kell bemutatni ellenfelünket, akiktől sajnos az alapszakasz mindkét találkozóján kikaptunk. Az őszi meccs nagyon fájó volt számunkra, mert az első félidőben már 20 pont körüli előnyünk is volt, úgy tűnt, megszerezzük első győzelmünket, de utána elvesztettük a fonalat és visszaengedtük a meccsbe a hazaiakat, akik éltek is ezzel a lehetőséggel és végül nyertek.

Az albertirsai visszavágóra nagyon készültünk, a korábbi mérkőzéseken már egészen jó periódusokat produkált csapatunk, de talán pont a visszavágás túlzott akarása miatt a szezon egyik legrosszabb dobóteljesítményét produkáltuk, amivel nem volt esélyünk a győzelemre.

Most ismét olyan meccsekből érkezünk a 9. helyért zajló párharcba, amik bizakodásra adhatnak okot, és reméljük, hogy ezúttal a túlzott akarás se tesz minket görcsössé.

 

Read 39 times

Related items