Print this page
péntek, 22 március 2024 13:03

A TFSE ellen zárjuk az alapszakaszt

Szombaton este rendezik a Tippmix Női NB1 A alapszakaszának utolsó fordulós mérkőzéseit. Mi hazai pályán (Albertirsán) fogadjuk a TFSE-MTK csapatát.

Ennek a mérkőzésnek a végső helyezések szempontjából már nem lesz tétje, hiszen a TF mindenképpen a hatodik helyen zárja az alapszakaszt, mi pedig a tizediken. A TFSE a playoff-ban szerepel majd a jövő héten, mi pedig play-out párharcot vívunk majd a BKG ellen, így ez az utolsó fordulós mérkőzés olyan téttel bír, hogy meghatározhatja, melyik csapat milyen lelkülettel megy majd bele a szezon legfontosabb szakaszába.

Számunkra így a legfontosabb, hogy éles helyzetben is meg tudjuk nézni mindazt, amiket az elmúlt hetekben gyakorolt a csapat, és egy olyan mérkőzést tudjunk játszani, amire lehet építeni, ami megalapozhatja a jó zárást. Mert ahogy mindeni szokták, minden jó, ha a vége jó.

Hogy ehhez a jó véghez miként fognak hozzá a lányok, az szombaton este kiderül. Várunk mindenkit szeretettel!

 

Read 42 times

Related items