péntek, 19 november 2021 16:16

Következik a Szekszárd

Szombaton este 6-kor folytatjuk szereplésünket, ismét Albertirsán, ahol a KSC Szekszárd csapatát folytatjuk.

Azt hiszem, az utóbbi évek egyik meghatározó hazai csapatát senkinek sem kell bemutatni, ráadásul végre elérték a saját maguknak kitűzött célt, és ebben a szezonban már az Euroligában szerepelnek. A válogatott szünetben keretükben történt egy változás, új amerikai irányítóra cserélték az eddigit. Új érkezőjük a nemrég WNBA bajnoki címet nyerő Chichago Sky csapatából lehet ismerős a kosárlabdát kedvelőknek. Ez is jelzi, hogy egy minőségi játékosokat foglalkoztató csapat lesz a vendégünk, akik ebben a szezonban még nem veszítettek bajnoki mérkőzést.

Komoly feladat vár tehát a ceglédi lányokra és bár nem mi vagyunk az esélyesek, de sose megyünk feltett kézzel a pályára. Nálunk a múlt héten bepótolt TF meccshez képest annyi a változás, hogy immár ismét játszhatnak az ott nélkülözött játékosok, és Holesinska is visszatért a cseh válogatottól, így az utolsó két napban már teljes keret állt a szakmai stáb rendelkezésére.

A mérkőzés védettség igazolása után megtekinthető és a legújabb szabályozás értelmében a csarnok egész területén kötelező a szájat és orrot eltakaró maszk viselése.

 

Read 209 times

The Joomla! name is used under a limited license from Open Source Matters in the United States and other countries. LTheme.com is not affiliated with or endorsed by Open Source Matters or the Joomla! Project.

Designed by LTheme.com - Powered by Joomla!

Copyright © 2013 LTheme.com. All rights reserved. Many features demonstrated on this website are available only in template.

All stock photos used on this template demo site are only for demo purposes and not included in the template package.

Search