Irány Szekszárd

Vasárnap újabb bajnoki meccs következik

Lezárult az Európa Kupa csoportköre. Nekünk végül nem sikerült a bravúr, a csoport harmadik helyén zártunk, vasárnapi ellenfelünk viszont győzelemmel zárt és tovább is lépett a nemzetközi kupában. Így ők jobb hangulatban készülhetnek a bajnoki mérkőzésre.
Az utóbbi években nem könnyű nyerni Szekszárdon, így most sem mi számítunk esélyesnek, de ugye feltett kézzel elutazni is kár lenne. Ugyan csak két nap van készülni a meccsre, de a lányok biztos mindent megpróbálnak.
Tavaly a rájátszásban és megmérkőztünk a szekszárdiakkal, igaz, annál a párharcnál mindkét csapat más-más helyzetben volt. Mi örültünk, hogy sikerült elérni a nemzetközi kupaszereplést jelentő hatba kerülést, ugyanakkor a Szekszárd csalódott volt, hogy nem sikerült elődöntőbe jutniuk és mindenképpen javítani akartak. Most más a helyzet, és hogy idén mire megyünk Szekszárdon, az vasárnap 17 órától kiderül. Hajrá CEKK!



TÁMOGATÓINK