Sorsoltak az Európa Kupában

Euroliga selejtezős ellenfelünk is lesz

Ma rendezték Münchenben a női európai kupák sorsolását, így mi is megtudhattuk, hogy kikkel találkozunk majd ősszel az Európa Kupa csoportmeccseken. Magyarország ezúttal is a nyugati régióhoz került besorolásra.
A sorsoláson csapatunk a "G" csoportba került, ellenfeleink pedig a szezonnak nagy célokkal nekivágó, alaposan megerősített spanyol Valencia (itt több olyan játékos is játszik, akik korábban ellenfélként már jártak Cegléden), valamint a belga Namur csapatai lesznek.
Harmadik ellenfelünk kilétét még pontosan nem tudhatjuk, hiszen a Montpellier - Olympiakos Euroliga selejtező vesztese kerül majd még a csoportba. Vagyis a tavalyról már ismerős, bombaerős francia bronzérmes, illetve a görög bajnok lehet a csoport talán legerősebb csapata.
Ami biztos, három távoli mérkőzés vár majd a lányokra, három különbző ország élcsapata, szóval idén sem tűnik egyszerűnek a sorsolásunk.



TÁMOGATÓINK