Akik már biztosan maradnak

Ők 5-en a következő szezonban is Cegléden játszanak

Közeledik az újabb bajnoki évad, ideje, hogy elkezdjük közzétenni, miként alakul a játékoskeretünk.
Öt játékosunk már biztos, hogy Cegléden játszik a következő szezonban is, hiszen aláírták újabb szerződésket. Köztük a csapat motorja, mozgatója, egyben leg tapasztaltabb játékosunk, Ketia Swanier, akinek élményszámba menő megmozdulásait 2019/2020-as bajnokságban és az Európa Kupában is megcsodálhatjuk.
Marad Cegléden leghűségesebb játékosunk, csapatkapitányunk, a 11. ceglédi szezonjára készülő Kobolák Cintia, a CEKK-hez tavaly visszatérő Gorjanácz Ágnes, valamint a tavaly nyáron érkezett Böröndy Dominika és az U20-as fiatal, Révész Luca is.
Ehhez az ötöshöz csatlakoznak majd az új érkezők, akikkel együtt augusztus közepén kezdik meg a felkészülést.



TÁMOGATÓINK