Az utolsó hazai következik

Kedden este a Szekszárdot fogadjuk

A 2018-2019-es bajnokság utolsó hazai mérkőzésére készül a VBW CEKK Cegléd csapata, bárhogy is alakul majd a Szekszárd elleni mérkőzés, az biztos, hogy hazai csarnokban már nem játszanak a lányok.
A párharc az 5. hely megszerzéséért zajlik, és a helyzet jelenleg igen egyszerű. Ha a szekszárdiak Cegléden is nyerni tudnak, akkor számunkra véget ér a bajnokság és hatodik helyen zárunk. Ha viszont hazai pályán fel tudjuk borítani a papírformát, akkor szombaton vár még ránk egy mindent eldöntő mérkőzés Szekszárdon.
A bajnokság alapszakaszában Cegléden nagyjából egy hónappal ezelőtt mérkőztünk a KSC-vel, akkor is ők nyertek, csakúgy, mint múlt szombaton a párharc első meccsén, így ezúttal is ők számítanak esélyesnek. Ennek ellenére bízunk benne, hogy a ceglédi lányok nem feltartott kézzel mennek majd fel a pályára és mindent megtesznek, hogy szépen búcsúzzanak a hazai közönségtől.
Várunk minden szurkolót április 30-án, kedden 18 órára a Gál József Sportcsarnokba. Hajrá CEKK!



TÁMOGATÓINK