Szekszárdon kezdjük az utolsó párharcot

Szombat este már az 5. helyért mérkőzünk

A PEAC-Pécs legyőzésével eldőlt, hogy csapatunk az 5. helyért mérkőzhet majd a bajnokság utolsó meccsein, és miután a második meccsen is legyőzte a Csata csapatát a Szekszárd, az is véglegessé vált, hogy ezeket a mérkőzéseket ellenük vívjuk majd.
Ebben a párharcban sem mi vagyunk az esélyesek, hiszen ellenfeleink az alapszakaszt harmadik helyen zárták és a bajnokság egyik meglepetését jelentette, hogy a negyeddöntőt elveszítve a rájátszás alsó ágára kerültek. Ebből pedig az is következik, hogy számukra prezstizs kérdés, az 5. hely megszerzése, hiszen a tavalyi ezüstérem után idén is érmes helyezést reméltek a szekszárdiak.
Minket nem fog nyomni az esélyesség terhe, hiszen a csapat a szezon végi hajrával be tudott csúszni a rájátszásba és ki tudta harcolni a szezon előtt megfogalmazott célt, a legjobb 6-ba kerülést. Így a szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzésen már felszabadultan lehet pályára lépni, azonban azt is figyelembe kell vennünk, hogy a játékosokból a szezon és a hajrá nagyon sokat kivett, mindenki fáradt és szinte már folyamatosan hátráltatják a munkát apróbb sérülések, betegségek.
Összességében tehát egy a győzelemért mindent elkövető, harcos csapat és egy felszabadult, de fáradt alakulat mérkőzése várható, ahol a papírforma a szekszárdiak mellett szól.



TÁMOGATÓINK