Csak pár perccel a meccs után örülhettünk

VBW CEKK CEGLÉD–ALUINVENT DVTK 71–79 (20–15, 24–27, 11–23, 16–14)

Az első percek nem a védekezésről szóltak, felváltva estek a kosarak, majd a hazai csapat tűnt higgadtabbnak a befejezéseknél és határozottabbnak a védekezés során, így 20-15-ös vezetésükkel zárult az első negyed.
A második játékrészben faragott hátrányából a DVTK, át is vették a vezetést, de a ceglédiek a negyed hajrájában egyenlítettek és fordítottak, így minimális előnnyel mehettek az öltözőbe.
A mérkőzés második felében mi is próbáltuk felvenni a ritmust, úgy nézett ki, hogy visszakapaszkodunk, de hiába javult fel a védekezésünk, mindig volt egy szekszárdi játékos, aki egy villanással megállította a felzárkózási kísérleteinket.
A harmadik negyedre rendezettebb, keményebb védekezéssel jöttek ki a vendégek, akik át is vették a vezetést és egyre nagyobb előnybe kerültek. Vezetésük már 10 pont felett is volt ebben a szakaszban, de a nyolcadik helyért küzdő CEKK nem adta könnyen magát és az utolsó játékrészben minden erejét bevetve próbált visszakapaszkodni. Többször egészen közel is tudtak kerülni a piros mezes vendégekhez, de végül a miskolci csapat örülhetett a végén, hiszen 8 pontot meg tudtak tartani előnyükből.
A ceglédi örömhöz meg kellett várni, hogy véget érjen a BEAC - Vasas mérkőzésen a ráadás, és kiderüljön, hogy meg tudták őrizni a rájátszást érő helyezésüket.

VBW CEKK CEGLÉD–ALUINVENT DVTK 71–79 (20–15, 24–27, 11–23, 16–14)

Cegléd, 400 néző.
CEGLÉD: SWANIER 9/3, POPOVICS 21/3, Révész B. 6, Kobolák 7/3, Hamilton-Carter 12. Csere: GORJANÁCZ 11/9, Baugh, Böröndy D. 5/3, Király. Edző: Peter Jankovic
DVTK: Medgyessy 2, Kányási 1, WALKER-KIMBROUGH 24/6, SKORICS 16/3, MOKANGO 14. Csere: Szabó Fanni 3, Zele 12/6, Szűcs R. 5/3, Putnina 2. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 2. perc: 7–5. 5. p.: 9–9. 8. p.: 17–12. 12. p.: 22–20. 16. p.: 31–32. 19. p.: 40–39. 23. p.: 46–48. 27. p.: 54–61. 34. p.: 62–66. 37. p.: 64–73
Kipontozódott: Révész B. (37. p.)

Edzői nyilatkozat:
Peter Jankovic: - A harmadik negyed volt a döntő, ott kerültünk hátrányba. A vendégek keményebben kezdtek védekezni, ami nekünk ezúttal sem feküdt, és egy ilyen erős csapat ellen bárhogy küzdöttünk, már nem tudtunk visszajönni a meccsbe.
Cziczás László: – Nekünk ez egy főpróba volt a playoff előtt. Nem a legjobb játékunkat mutattuk, de a tartásunkat dicséri, hogy így is sikerült nyerni a hazai pályán nagyon erős Cegléd ellen. Erre tudunk építeni a következőkben. Nagyon várjuk a rájátszást és szeretnénk a négy közé jutni.



TÁMOGATÓINK