Németországban folytatjuk az Európa Kupát

Élő videós közvetítés a csütörtök esti mérkőzésről

Közel három hét szünet után ismét tétmérkőzést játszik a csapat. Persze ez a szünet sem pihenéssel telt, hiszen a válogatott játékosok EB selejtezőkön szerepeltek, illetve hazájuk válogatottjával készültek a jövő évi EB-re, a többiek pedig itthon dolgoztak. Peter Jankovic igyekezett kihasználni az időt és helyretenni a hiányzó puzzle darabokat, hogy összeálljon a csapat játéka.
A csütörtök este 18:30-kor kezdődő mérkőzés kapcsán vezetőedzőnk elmondtam, hogy a ritmus szempontjából nem jók az ilyen hosszú szünetek, ilyenkor mindig nehéz újra mérkőzést játszani, de ezek a szabályok az ellenfeleinkre nézve is hasonlóak. A magyar bajnokságban hétévégén még nem rendeztek fordulót, de vendéglátónk, a német bajnok Keltern már játszott egy mérkőzést vasárnap, amit meg is nyertek. Ennek a mérkőzésnek a videóját is megnézte szakmai stábunk, és ez alapján úgy tűnik, hogy ellenfelünk játéka nem sokat változott a ceglédi szoros mérkőzéshez képest.
Ahogy Peter Jankovic fogalmazott: a védekezés lesz a mérkőzés kulcsa. Ha megfelelő küzdőszellemmel lép pályára a csapat, betartják a védekezésre és támadásra vonatkozó szabályokat, akkor lehet esély a győzelemre, de ehhez egységesen, csapatként kell küzdeni, és maximális koncentrációval védekezni.
Élő videó stream a mérkőzésről a sportdeutschland.tv jóvoltából:



TÁMOGATÓINK