Küzdöttünk, de hibáinkat megbüntették

LYON ASVEL – VBW CEKK CEGLÉD 76–62 (18–13, 20–20, 22–11, 16–18)

A találkozó elején 6-0-s előnybe került a Lyon, de Peter Jankovic időkérését követően 7-6-ra fordítottunk. Az első negyed folytatásában kiegyenlített játék zajlott, végül a játékrész hajrájában tudott kisebb lépéselőnyt szerezni a francia csapat. A 18-13-ról induló második negyed hasonlóan alakult. Mindkét csapat jól dobott, nagyjából 50%-os pontossággal, viszont a lepattanók gyűjtésében a lyoniak voltak jobbak, és 36-27-re növelték előnyüket. A nagyszünetig azonban sikerült faragni a hátrányon, 38-33-ra zárkóztunk fel.
Sajnos megint a harmadik negyed bizonyult döntőnek. A játékrész közepén 48-42-nél még azért támadhattunk, hogy tovább zárkózzunk ellenfelünkre, de ezzel a lehetőséggel nem sikerült élni és innen öt perc alatt a Lyon egy 12-2-es sorozatot produkált.
A záró szakasz 60-44-es állásról indult, és szinte végig 14-16 pont között mozgott a differencia. Becsülettel küzdött csapatunk, így ha csak minimális különbséggel, de megnyerve a záró negyedet, tisztes helytállással zárhattuk az első francia túrát. 76-62-es vereséget szenvedtünk, mert egy Euroliga szintű csapat már könyörtelenül megbünteti a hibákat, az eladott labdákat. Ennek ellenére a lányok végig küzdöttek egy erősebb rivális ellen, és egy pillanatra sem adták fel, ami mindenképpen dicséretet érdemel.

LYON ASVEL – VBW CEKK CEGLÉD 76–62 (18–13, 20–20, 22–11, 16–18)

Lyon. V: Van Slooten (holland), Zamora (andorrai), Unsworth (angol)
LYON: Tanqueray 12/12, Salagnac 10, Clark 3/3, Dos Santos 14, Badiane 8. Csere: Pardon 2, Sacko 6, Plouffe 13/3, Turcinovic 4/3, Franchelin 2, Chery 2. Edző: Valery Démory
CEGLÉD: Swanier 7/3, Popovics 18/9, Sverrisdóttir 7/3, Dongue 8, Hamilton-Carter 12. Csere: Gorjanácz 2, Kobolák 8, Révész B., Böröndy D., Filipowicz V. Edző: Peter Jankovic
Az eredmény alakulása. 2. perc: 6–0. 5. p.: 6–7. 6. p.: 11–7. 11. p.: 21–13. 16. p.: 27–25. 19. p.: 36–27. 22. p.: 40–35. 26. p.: 53–42. 30. p.: 60–44. 32. p.: 62–50. 34. p.: 68–50.

Edzői nyilatkozatok:
Peter Jankovic: - A rivális erejéhez képest szoros mérkőzést játszottunk, jó teljesítményt nyújtottunk a sok remek játékossal felálló Lyon ellen. A félidőben csupán ötpontos hátrányban voltunk, de a harmadik negyedben sok hibát követtünk el, tizenhat ponttal elléptek a franciák, ez volt az a szakasz, amely eldöntötte a végkimenetelt. Emellett a Lyon jóval több támadólepattanót szedett le. A negyedik negyedet meg tudtuk nyerni, büszke vagyok a csapatomra, mert egy pillanatig sem adta fel, keményen küzdött.



TÁMOGATÓINK