Új vezetőedző a CEKK élén

Peter Jankovic 2 évre írt alá Ceglédre

Újabb szép évet zárt csapatunk a bajnokságban, végül az 5. helyen végezve, kiharcolva a jövő évi Európa Kupa szereplést. A bajnokságot követően Cziczás László vezetőedző jelezte, hogy a jövőben másik csapatnál szeretné folytatni, így a CEKK-nek új edző után kellett nézni. A választás Peter Jankovic-ra esett, akivel sikerült is megállapodni és ma aláírta 2 évre szóló szerződését.
Peter Jankovic az elmúlt 5 szezonban a kassai Good Angels vezetőedzőjeként dolgozott, így a 2016-2017-es szezonban Európa Kupa ellenfélként már járt Cegléden. Sajnos ez nekünk nem annyira jó emlék, de így megtapasztalhattuk, hogy mennyire felkészült szakember, aki az elmúlt 5 évben 5 bajnoki címet ünnepelhetett, többször nyert kupát is, illetve többször megnyerték a többek között lengyel, litván, szlovák, török, orosz, fehérorosz csapatokat felvonultató Kelet-Európai Női Kosárlabda Ligát. Csapatával szerepelt az Euroligában és az Európa Kupában.
Cziczás Lászlónak következő csapatánál sok sikert kívánunk és ezúton is köszönjük mindazt, amit csapatunkért, a ceglédi kosárlabdáért tett, Peter Jankovicot pedig szeretettel várjuk vissza nyáron az alapozás megkezdésére és bízunk benne, hogy nálunk is sikeres időszak következik majd pályafutásában.



TÁMOGATÓINK