Győrbe utazunk szombaton

Több szempontból is érdekes mérkőzés várható

Bizonyára érdekes mérkőzés lesz a szombati, hiszen a Győr mindenképpen vissza akar vágni a ceglédi mérkőzésért, ahol csapatunk legyőzte őket. Két fordulóval az alapszakasz vége előtt pedig az is eldőlni látszik, hogy a rájátszásban a bajnoki elődöntőbe jutásért is egymással kell mérkőzni a két csapatnak, ami tovább növeli a tétet.
A ceglédi mérkőzés óta a Győr tovább erősödött, igazoltak egy légióst és náluk játszik a szezon elején Ceglédről viharos körülmények között távozó Nagy-Bujdosó Nóra is, akinek szereplése külön érdekessé teszi majd a mérkőzést, hiszen a tavalyi nagyon sikeres szezon után most először lép majd pályára ellenfélként. Aki tehát ellátogat a mérkpzésre, minden bizonnyal egy presztizs csatát láthat majd.
A hazaiak megszokott csarnoka helyett ezúttal egy másik győri helyszínen, az Olimpiai Sportparkban rendezik a mérkőzést, szombaton 17 órakor.

Meccs előtti beszélgetés (Jovana Popovic és Kányási Veronika):



TÁMOGATÓINK