A Zalaegerszeg érkezik szombaton

Hasonló a helyzet, mint néhány hónappal ezelőtt

Hasonló helyzetben vagyunk, mint pár hónappal ezelőtt. Rosszul játszottunk és kikaptunk a PINKK-től. Ilyen helyzetben kell kijönnünk a gödörből, ráadásul az egész szezonban kiemelkedően szereplő, néhány hete a Szekszárdot legyőző Zalaegerszeg ellen kellene javítanunk.
Ősszel mindez sikerült és magabiztos játékkal győztük le az egerszegieket, akik most szombaton bizonyára mindent elkövetnek majd, hogy visszavágjanak nekünk azért a 28 pontos vereségért. Persze mi sem cél nélkül lépünk pályára, hiszen a lányok minél előbb szeretnének visszatalálni a győztes útra, elszántak és keményen készültek egész héten, hogy az alapszakasz hátralévő meccsein egy a 2017-es év zárására hasonlító hajrát produkáljanak.

A meccs előzetese Katona Szidóniával és Révész Borókával:



TÁMOGATÓINK