A Vasast fogadjuk szerdán

A válogatott szünet után folytatódik a bajnokság

Bő két hét szünet volt a bajnokságban, hiszen a válogatottak fontos EB selejtezőket vívtak, köztük a magyar csapat is, akik Medgyessy Dórával és Katona Szidóniával, illetve Cziczás Lászlóval a szakmai stábban, már egészen az EB részvétel kapujáig jutottak.
Persze a többi játékos sem pihent ebben az időszakban, hiszen ők is folyamatosan edzettek Zsiga Zoltán vezetésével, holnap pedig már ismét bajnoki mérkőzést játszik a csapat, hiszen folytatódnak a hazai küzdelmek. A fiatal, lendületes Vasas látogat majd hozzánk, akiknek a kispadján ismerőst köszönthetünk Földi Attila személyében.
A két edző korábbi közös munkája és jó kapcsolata már önmagában is garancia a nagy taktikai csatára, ráadásul a PINKK botlásának köszönhetően a Vasas számára elérhető közelségbe került a nyolcadik hely megszerzése, amiért várhatóan ellenünk is komoly erőket mozgósítanak majd.
Korábbi sérültjeink már rendben vanak, az elmúlt napokban csak legújabb játékosunk, Shayla Cooper nem tudott a csapattal készülni betegsége miatt.
Aki kilátogat a ceglédi sportcsarnokba, minden bizonnyal ismét egy jó mérkőzést láthat majd.

A holnapi meccs előzetese Cziczás Lászlóval:



TÁMOGATÓINK