Végre győzelemnek örülhettünk

BEAC ÚJBUDA – VBW CEKK CEGLÉD 65–87 (19–27, 13–20, 20–12, 13–28)

Az első percekben Makszimovics tartotta a lépést a hazaiakkal, akik 3 perc játék után 7-6-ra vezettek. Ekkor csapatunk másik fokozatba kapcsolt és egy 0-11-es rohanást követően 5 perc játék után már 10 pontos előnyünk volt (7-17). Ebből a nagyed végére csak minimálisan tudtak faragni a hazaiak, így az első szünetre 19-27-tel fordultak a csapatok.
A második negyedben is magabiztosan lépdeltünk előre, 15 pontosra növelve az előnyünket, így a nagyszünetre már biztos vezetéssel mehettek a lányok (32-47).
A harmadik negyedben felzárkóztak a hazaiak, nálunk edig több lett a hiba, így a játékrész végére 7 pontosra csökkent előnyünk.
A záró játékrész első perceiben tovább szorongatott minket a BEAC, 5 pontra csökkent az előnyünk, de ekkor Popovic és Medgyessy merázta magát, felváltva dobálták a triplákat, amivel egy 0-15-ös rohamot vezettünk és ezzel néhány perc alatt eldöntöttük a mérkőzést. A végére már el is fáradtak a hazaiak, így sima győzelem lett a vége, ahol két sérült játékosunkat is pihentetni tudtuk.

BEAC ÚJBUDA – VBW CEKK CEGLÉD 65–87 (19–27, 13–20, 20–12, 13–28)
Gabányi-sportcsarnok, 150 néző. V: Goda, Surányi, Csabai-Kaskötő

BEAC: Pusztai P., Szabó D. 2, SÜLE 23/3, Kovács V. 3, Barnai 9. Csere: SUPPÁN 17/6, Király, Angyal 8, Pusztai S. 3. Edző: Balogh Judit
CEGLÉD: MEDGYESSY 17/9, Kányási 8, POPOVICS 30/9, MOKANGO 20, Makszimovics 8. Csere: Révész B. 2, Serbán 2, Kobolák, Filipowicz V. Edző: Cziczás László
Az eredmény alakulása. 4. perc: 7–11. 8. p.: 13–23. 13. p.: 23–35. 17. p.: 29–40. 24. p.: 42–49. 27. p.: 46–58. 34. p.: 56–76. 38. p.: 62–87
Kipontozódott: Angyal (37. p.)

Edzői nyilatkozatok:
Balogh Judit: – Abban a helyzetben voltunk, hogy egyszerre három helyen kellett volna helytállnunk. Mi az NB I mellett tettük le a voksunkat. Talán nem tettük rosszul.
Cziczás László: – Elismerésem mindkét csapatnak, a mérkőzésen inkább a küzdelem dominált, amiből a jó dobásainknak köszönhetően mi kerültünk ki győztesen.



TÁMOGATÓINK