Szombaton az MTK ellen zárjuk az évet

A 2017-es év utolsó bajnoki mérkőzésére utaznak a lányok

A múlt heti két kiemelten fontos győzelem után holnap egy idegenbeli mérkőzéssel zárjuk a 2017-es évet. Az MTK-hoz látogat csapatunk, akik már több esetben törtek borsot a papíron erősebbnek tartott ellenfelek ellen, de hiába szorították meg például múlt héten a Zalaegerszeget, nyerni egyik ilyen esetben sem tudtak. Könnyű mérkőzésre tehát ezúttal sem számíthatunk, de a múlt heti mérkőzések után bízhatunk benne, hogy nem ellenünk fog megtörni a jég és reméljük, hogy minket igazán megszorongatni sem tud majd a feljövőben lévő MTK csapata. Ahogy Cziczás László a Győr legyőzése után fogalmazott, ha a lányok a Városmajorban is hozzák azt, amit az elmúlt meccseken, akkor szép estét szerezhetnek a szurkolóknak, és mindenki boldogan, vidáman készülhet majd az ünnepekre.

A holnapi meccs beharangozója Medgyessy Dórával:



TÁMOGATÓINK