Továbbjutás az Európa Kupában

Összesítésben 3 ponttal jobbak voltunk a lett bajnoknál

Hétpontos előnnyel utaztak a lányok Rigába, az Európa Kupa nyolcaddöntő visszavágójára, ahová leglelkesebb szurkolóink is elkísérték őket.
Hiába volt egy teljes hete a lett bajnoknak rákészülni az összecsapásra (hétvégén velünk ellentétben nem volt meccsük, így pihenhettek), jól kezdte a csapat a mérkőzést, és magabiztos játékkal, 9 pontos előnyt alakítottunk ki.
A második negyed elején tovább növeltük az előnyt, de a hajrára a hazaiak jelezték, hogy nem adják könnyen a 8 közé jutást, és a félidőre kiegyenlítettek. 30:30 állt az eredményjelzőn a szünetben.
A harmadik negyedet ismét jól kezdtük, és jól is folytattuk, a végére 7 pontos előnyt alakítottunk ki, majd a záró játékrészben is szinte végig vezettünk. Így érkeztünk el az utolsó 3 perchez, mikor nagy hajrát nyitott a Riga. Mindent egy lapra tettek fel, és fordítottak. Ezekben a percekben már mindkét oldalon sok volt az apró hiba. Végül 6 másodperccel a vége előtt már 6 pontos volt a hazaiak előnye, akik abban a pillanatban szabálytalankodtak, ahogy Maja Skoric megkapta a labdát. Szerencsére nem remegett meg csapatkapitányunk keze, mindkét büntetőt értékesítette, majd az utolsó pillanatokban eldobott lett triplakísérlet után megszerezte a lepattanót is. Ezzel pedig eldőlt, hogy bár ma 4 pontos vereséget szenvedtünk, összesítésben 3 ponttal jobbak voltunk, így a CEKK újabb történelmi sikert elérve jutott a legjobb 8 közé az Európa Kupában.
A negyeddöntőben a szlovák bajnok kassai Good Angels lesz az ellenfelünk, az első mérkőzést Kassán rendezik február 9-én, a visszavágóra pedig február 16-án kerül sor Cegléden.
A legjobb 8 közé egyébként a kassaiakon és rajtunk kívül 3 török, 2 olasz és 1 spanyol csapat jutott.

NŐI KOSÁRLABDA EURÓPA-KUPA
Nyolcaddöntő, visszavágó
TTT Riga (lett)–VBW CEKK Cegléd 61–57 (12–21, 18–9, 10–17, 21–10)
RIGA: Eibele 3/3, Krastina 7/6, Basko-Melnbarde 13/9, Sutherland 17, Paugaite 2. Csere: Carter 16/6, Eglite, Veidere 1, Priede, Strautmane 2, Kulite. Edző: Aigars Nerips
Cegléd: MEDGYESSY 13, Katona 4, SKORICS 19, Nagy-Bujdosó 7, MAKSZIMOVICS 11. Cs.: Kányási 2, Serbán 1, Ruttner Zs., Kobolák. Vezetőedző: Cziczás László
Továbbjutott: a Cegléd, 130–127-es összesítéssel
Cziczás László: – Nagyon okosan és taktikusan játszottunk az első és a harmadik negyedben, így akkora előnyt szereztünk, amely elég volt, hogy az izgalmas végjáték után továbbjussunk. A miénknél sokkal kvalifikáltabb csapatot sikerült legyőznünk, a két meccs alapján teljesen megérdemelten. Először hitetlenkedtünk, hogy bekerültünk a csoportkörbe, aztán meg amiatt, mert onnan is továbbjutottunk. Képzeljék el, mit érzünk most!


TÁMOGATÓINK