Print this page
péntek, 12 február 2021 14:29

A ZTE ellen folytatjuk

Több hetes szünet után folytatódik szombaton a bajnokság. Legutóbb az Európa Kupa buborékban játszott csapatunk, onnan jó hangulatban, továbbjutást ünnepelve tértünk haza, majd következett a válogatott szünet. Az EB selejtezőkön csapatunkból csak Katerina Sotiriou volt érdekelt, aki a görög válogatottal sikeres kvalifikációnak örülhetett, szombaton pedig már újra a CEKK színeiben bajnoki mérkőzésen folytathatja jó sorozatát.

A Zalaegerszeg vendége lesz csapatunk. A még győzelem nélkül álló vendéglátóinkkal az első fordulóban találkoztunk. Akkor magabiztos győzelemnek örülhettünk, de azóta sok minden történt. A zalaiak játéka is egyre rendezettebnek, összeszokottabbnak tűnik, a legutóbbi meccseiken már egészen szoros eredményeket tudtak elérni, így ha jól akarjuk zárni az alapszakaszt, el akarjuk érni céljainkat, maximálisan koncentrálva, végig odafigyelve kell játszanunk ezúttal is.

Reméljük, hogy a több hetes kihagyás nem törte meg a csapat lendületét és ezúttal is magabiztos játékkal vesszük az elénk gördülő akadályt.

A zárt kapus mérkőzés szombaton 18 órakor kezdődik, a MindiGo élőben közvetíti a találkozót, és a szokott módon mi is beszámolunk az eredmény alakulásáról közösségi felületeinken.

 

Read 259 times

Related items