Print this page
csütörtök, 08 október 2020 07:52

Szoros vereség Miskolcon

Szerdán este Miskolcon a DVTK vendégeként léptek pályára a lányok, akik a sikeres szezonkezdet után egy jó folytatásban reménykedtek. Ennek szellemében kezdték a mérkőzést és vezettünk 5-0-ra, majd 12-5-re is, végül az első játékrész végére felzárkóztak a hazaiak és 17-16-os ceglédi előnnyel zárult az első 10 perc.

A második negyed elején nem sok esélyünk volt jól kezdeni, mert az első néhány támadásunknál, még el se kezdtük a figuránkat, mikor támadóhiba miatt elvették tőlünk a labdát és a hazaiak köszönték a lehetőséget, éltek is vele, elkezdtek ellépni tőlünk. Az érdekesen megítélt helyzetek pedig folytatódtak, de a lányok nem adták fel, mentek előre és tették a dolgukat. Ennek ellenére 19-11-re nyerte a negyedet a DVTK, így a félidőben már ők vezettek.

A második félidőben folytattuk a harcos, küzdelmes játékot és folyamatosan faragtuk hátrányunkat, de mikor már közel kerülhettünk volna a hazaiakhoz, mindig történt valami, amivel megint eltávolodtunk egy kicsit. Ennek ellenére megnyertük a harmadik negyedet is, majd a negyedikben és töretlenül mentünk előre.

A 33. percben kipontozódott Mariona Ortiz, majd a 34. percben Böröndy Dominika is, de ez sem törte meg a csapatot, akik lépésről lépésre közeledtek a miskolciakhoz. Olyannyira közeledtünk, hogy az utolsó percekben beértük őket és Katerina Sotiriou triplájával egyenlítettünk. Ekkor azonban hiába védekeztünk jól, az ellenfél büntetőkből mindig előnyhöz jutott. Mégis, az utolsó másodpercig versenyben voltunk a győzelemért és ha a legvégén nem 3,4 másodpercünk marad, hanem 5-6, talán a győzelem is meglett volna.

Nagyot küzdöttek a lányok és a mutatott játék és koncentráció alapján nem érdemeltünk vereséget. Amit pedig a helyszínre ellátogató szurkolóink közül többen sérelmeztek, egyrészt üzenik a miskolci bemondónak, hogy bár valamikor Révész Boróka volt a játékosunk és a DVTK őt is szerette volna leigazolni, de jelenleg a testvére Luca a játékosunk, akit illett volna a saját nevén konferálni és nem végig a Győrben játszó testvérének a nevén. Másrészről pedig finoman szólva sem esett jól a galérián helyet foglaló ceglédieknek, hogy egykori játékosunk, a CEKK-kel sikereket elérő, egykori ceglédi közönségkedvenc Medgyessy Dóra a mérkőzés vége felé egy sikeres büntetője után felnézett a ceglédiekre és látványosan bemutatott nekik. Nem volt egy sportszerű és szép cselekedet, és sajnos ez is megtorlatlan maradt, pedig már láttunk olyat, hogy valaki azért kényszerült kihagyni a bajnoki döntő egyik mérkőzését, mert az ellenfél szurkolóinak látványosan puszit dobott...

Aluinvent DVTK – VBW CEKK Cegléd 71–69 (16–17, 19–11, 21–22, 15–19)

Miskolc, 400 néző. V: Tőzsér, Pozsonyi, Györfy R.

DVTK: Medgyessy 15/3, Aho 3/3, Pusztai 7, Vitola 13, Kiss A. 8 Csere: Montai-Vukov 12/9, Kányási 3, Mokango 10, Tóth F., Frindt. Edző: Földi Attila

CEGLÉD: ORTIZ 15/9, RÉVÉSZ L. 2, SZIRONY, McBRYDE 7, KOBOLÁK. Csere: SOTIRIOU 25/9, BOZÓKI 8/3, MOORE 7, KUTTOR, BÖRÖNDY D. 5, VISZMEG. Edző: Kostas Keramidas

Az eredmény alakulása. 2. perc: 0–5. 7. p.: 5–12. 9. p.: 11–17. 14. p.: 27–18. 17. p.: 33–23. 23. p.: 44–31. 29. p.: 50–46. 33. p.: 58–54. 36. p.: 61–58. 39. p.: 66–66

Kipontozódott: Ortiz (33. p.), Böröndy D. (34. p.)

Edzői nyilatkozatok

Földi Attila: – Nehéz mérkőzésre számítottam, és így is alakult. Amennyiben türelmesebben kosarazunk, akkor a végén nem kellett volna izgulnunk. Mivel új csapatunk van, sok a holtpont a játékunkban. Az erőltetett menetben az a fontos, hogy megszereztük második győzelmünket. 

Kostas Keramidas: Ez egy nagyon szoros és jó mérkőzés volt. A csapatunk lényegében egy új csapat, új edzőkkel és játékosokkal, akik különböző kosárlabda filozófiával érkeztek. Próbálom mindenkinek átadni az elképzeléseimet, filozófiámat. Egész idő alatt keményen dolgoztunk az edzéseken, de sajnos a vírushelyzet miatt nem tudtunk úgy felkészülési meccseket játszani, ahogy szerettük volna, így még mindig dolgoznunk kell azon, hogy a csapat összecsiszolódjon, megtaláljuk a megfelelő kémiát. A mai mérkőzésen küzdöttünk. Nekem az egyik mottóm: Küzdeni egészen a legvégéig. Nem biztos, hogy mindenki a legjobb formában volt, de valamennyi játékosom küzdött végig. És itt van valami, amit szeretnék elmondani. Nem tudom, lehet hogy ez probléma, de el kell mondanom, hogy a hazai csapat 33 büntetőt dobott, mi csak 15-öt. Én nem gondolom, hogy mi ennyire rossz csapat lennénk és ennyire sokat szabálytalankodnánk. Nem tudom ez hogy történhetett. Véleményem szerint valamilyen varázslatos, mágikus módon nekünk minden érintésünk szabálytalan volt, a másik félnek pedig nem. Többek között ezért is az utolsó 6-7 percet irányító nélkül kellett lejátszanunk. Katerina a válogatottban palánk alatt játszik a 4-es poszton, de mivel a kinti posztokra már csak kevésbé tapasztalt fiataljaink voltak, így neki kellett megoldani ezt a feladatot. Ez nem szerepelt a terveinkben. Ennek ellenére küzdöttünk, megvolt a tervünk a mérkőzésre, a lányok próbálták követni ezt a tervet. Még mindig van időnk, hogy tovább dolgozzunk és kijavítsuk a hibáinkat.

 

 

Read 268 times Last modified on péntek, 09 október 2020 13:37

Related items