Print this page
péntek, 15 április 2022 10:25

Következik az utolsó idegenbeli mérkőzés

A PINKK otthonában zárul három meccses utazós sorozatunk és ezzel egyben le is játsszuk utolsó idegenbeli meccsünket ebben a bajnoki szezonban.

A hazai pályán néhány hete lejátszott mérkőzésünk igencsak szórakoztatóra sikerült nézői szemmel, hiszen rengeteg pont született a találkozón. Egy hasonló forgatókönyvvel most is kiegyeznénk, főleg azért, mert múlt heti botlásunk után ez a győzelem mindenképpen kellene ahhoz, hogy a végső helyezésünk szempontjából mindenkit megnyugtassunk.

Persze, ahogy múlt héten is jeleztük, ezúttal sem ígérkezik mindez egyszerűnek. Egyrészt azért, mert az elmúlt hetek után mondhatjuk, hogy idegenben döcögős a játékunk, másrészt pedig pont a múlt heti vereségünk miatt már a PINKK is az életéért játszik valamennyire, hiszen a BKG közelebb lépett hozzájuk.

Harcos, lelkes ellenfélre számíthatunk tehát, akik ellen minimum egy újabb extra dobóforma, vagy egy rendezett, jó védekezés szükséges céljaink eléréséhez. Persze akkor sem szomorkodnánk, ha ez a kettő egyszerre jelen tudna lenni.

A mérkőzés szombaton délután 3-kor kezdődik Kozármislenyben.

 

Read 151 times

Related items